Aktuális

Dráma: részeg sofőr bénította le a járni kezdő kisfiút

Bors

Létrehozva: 2014.12.02.

18 hónapot kapott egy részeg sofőr, amiért karambolozott egy családi autóval. A benne ülő kisfiú csupán aznap kezdett el járni. JJ már soha többé nem fogja tudni ezt megtenni.

Katy Michalowski türelmesen vár a kanállal a kezében, hogy a kisfia végre kinyissa a száját és megegyen egy falat ételt. Ez a tempó már szinte rituálé közöttük, az édesanya megszokta, hogy így zajlik a kisfiú minden étkezése. Ellentétben két nővérével, akik farkaséhesen vetik rá magukat a reggelire, s pillanatok alatt eltüntetik az eléjük tett ételt. JJ eközben alig pár kanál joghurtot eszik meg.

Ezután Katy átmasszírozza a fia testét, s ezt megteszi egy tucatszor naponta, hogy az izmai ne sorvadjanak el. JJ igényli az anyja állandó jelenlétét. Ha kartávolságon kívül van, éjszaka is felébred és sír.

Katy meg van róla győződve, hogy az autóbaleset miatt fejlődött így vissza a kisfiú, aki korábban eleven, kiegyensúlyozott gyerek volt. 2014 márciusában ugyanis egy részeg férfi hajtott a család autójába, s az ütközés következtében a kis JJ maradandóan lebénult. Aznap, néhány órával korábban mutatta meg anyukájának és apukájának, Igornak, hogy már egyedül is fel tud menni a lépcsőn angliai otthonukban.

- Olyan büszkék voltunk rá - mondta a 28 éves Katy. De a kis JJ soha többé nem fog tudni járni. Az ittas sofőrt csupán 18 hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság, hiszen a kisfiú nem halt meg, bár örökre mozgássérült marad. Ráadásul nem csak szervi, pszichológiai következményei is lettek a szörnyűségnek, hiszen a kisfiú azóta alig hajlandó enni.

- Egy ártatlan gyerek életét tette tönkre egy agyatlan részeg - panaszkodott Katy. - Hordágyon, oxigénmaszkban vitték el a mentők, a két lányom is csupa vér volt, de őket nem szenvedtek maradandó sérülés. A férjem vezette az autót. Zokogott, saját magát hibáztatta, pedig a rendőrség is azt mondta, hogy nem tudta volna elkerülni az ütközést. Csoda, hogy egyáltalán túléltük.

JJ sokáig merevítővel a fejében élt, amely a súlyosan sérült gerincét is mozdulatlanul tartotta. - Amikor megláttam, sírva fakadtam. Még átölelni sem tudtam. Ezenkívül csövek is lógtak ki belőle, amelyek közül néhány még mindig benne van - mondta a Mirrornak Katy. - Később kiderült, hogy olyan súlyosan megsérültek a csigolyái, hogy nyaktól lefelé - a karjait kivéve - teljesen lebénult, s semmi remény arra, hogy valaha újra járni fog.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét