Aktuális

Dráma Máriabesnyőn: Felnevelnék nagyszülei a fűben hagyott csecsemőt

L. B.

Létrehozva: 2019.04.20.

Forrás: Purger Tamás

Vértócsa megrendítő látványa jelzi Gödöllő-Má­ria­besnyőn azt a helyet, ahol M. Gabriella csütörtök délután megszülte, majd magára hagyta újszülött csecsemőjét. Az elhagyatott ösvényen haldokló picit még időben megmentették, a helybéli nőre pedig már kutyasétáltatás közben bukkantak a zsaruk.

Fél kilóval született

- A páromhoz sétáltam fél háromkor, amikor a lábam előtt megláttam a kis fejét és a kezét. Csupa vér és kosz volt a meztelen teste, s a méhlepény is ott volt mellette. Minimálisan mozgott, néhány becsomagolt zokni volt körülötte – emlékezett vissza a Borsnak Pintér Patrik, aki pánikolva rohant segítséget kérni. Amíg ő a szomszédos utca végén igazoltató rendőrökhöz, párja a babához sietett.

– Először észre sem vettem, olyan pici volt szegény. Aztán a karomba vettem. Akkor sírt fel, amikor beszélni kezdtem hozzá. Megdöbbentő, de a méhlepényben volt egy folyadékkal teli tampon. A kihűléstől már kezdett lilulni a feje, a szakemberek szerint percei lehettek hátra – mesélte tegnap a helyszínen Pataki Henrietta.

Kiderült: a dráma helyszíne mellett élő Sándor Gyula látta meg először a kicsit, amikor kutyasétáltatás után ment haza. A Borsnak elmondta: gyorsan megnézte a csöppség pulzusát, aztán hívta is a mentőket.

Informá­ciónk szerint a kisfiú mindössze fél kilóval, a terhesség hetedik hónapjában született.

Véres volt a nadrágja

Megmagyarázhatatlan tette után M. Gabriella hazament, majd útnak indult kutyát sétáltatni. A 28 éves nő végül a közelben lévő templomnál rosszul lett.
A mentők onnan vitték el rendőri kísérettel.

– Nem láttunk rajta semmi szokatlant, nem tudtuk, hogy terhes. Véres volt a nadrágja, amikor hazaért, de azt hittem, csak női gondjai vannak. Párkapcsolata nem volt, velünk élt itthon. A munkahelye megszűnt, nem nagyon járt el sehova – magyarázta  megtörten Gabriella édesanyja, Marika.

Erre nincs bocsánat

Természetesen kitartok mellette, de megbocsátani nem tu­dok. Megtarthatta volna a picit, segítettünk volna neki mindenben. Ha visszakerülhetne hozzánk a kicsi, mi felnevelnénk – tette hozzá kisírt szemmel a nagymama, aki hét gyereket nevelt fel tisztességben.

Információink szerint a nőn egészségügyi műtétet hajtottak végre, de már jól van. Ahogyan a kisfia is. A Pest megyei nyomozók tegnap gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették Gabriellát, akinek ember­ölés kísérlete miatt kell majd felelnie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor