Aktuális

Donald Trump egy régi sértés miatt lett elnök

Bors

Létrehozva: 2016.11.11.

<p>Bár hollywoodi színészek sora kampányolt ellene, Donald Trump korábban a sztárvilág kedvence és filmek gyakori szereplője volt. Nem akart elnök lenni, de egy sértés miatt fordulhatott a Fehér Ház felé.</p>

Az amerikai médiát és film­ipart egyaránt sokként érte Trump győzelme. A patinás Newsweek magazin már előre legyártott 125 ezer újságot, amelynek címlapja elnökként köszönti a vesztes Hillary Clintont. Trump viszont csak elnökjelöltsége bejelentése után vált a sajtó közellenségévé.

Obamán állt kegyetlen bosszút 

Lehet, hogy csupán sértett büszkesége terelte Donald Trumpot az elnökség felé: Barack Obama elnök ugyanis 2011-ben nyilvánosan bolondot csinált belőle. Egy estélyen – ahol Trump is jelen volt – Obama azon gúnyolódott, hogy mi lenne, ha a milliárdos lenne az elnök. Egy kis rajzfilmben mutatta be, ahogy Trump bulitanyát csinálna a Fehér Házból. Igaz, Trump korábban Obamát sértegette: kétségbe vonta, hogy az afroamerikai elnök Amerikában született. Most Trump azt ígéri: Obama összes korábbi intézkedését visszavonja.

Trump egyébként 1990-ben még azt mondta egy interjúban, hogy nem akar elnök lenni, csak ha Amerika a csőd szélére kerül.

Szerepei

Filmek:

A csendestárs

Reszkessetek, betörők! 2.

Zoolander, a trendkívüli

Sztárral szemben

Sorozatok:

Szex és New York

Monk – A flúgos nyomozó

Bel-Air hercege

Sabrina – A tini boszorkány

Szex és New York

Az új elnök 1985-től kezdve húsz alkalommal szerepelt amerikai filmekben és sorozatepizódokban.

Legtöbbször saját magát alakította, és csak pár pillanatra tűnt fel.

A sorozatrajongók többek közt a Szex és New Yorkban szúrhatták ki - de játszott Will Smith mellett is.

1990-ben megkapta a legrosszabb mellékszereplőnek járó Arany Málna-díjat. 

Imádják és utálják 

Mellette

Clint Eastwood: Trump azt mondja, amit mindenki gondol.

Jean-Claude Van Damme: Felállít egy rendszert és helyreállítja a gazdaságot, mert ő egy üzletember.

Chuck Norris: 42 éve találkoztam vele először. Nagyon barátságos és őszinte embernek tűnt nekem.

Ellene

Leonardo DiCaprio: Nem lehet olyan elnökünk, akit hidegen hagy a tudomány.

Whoopie Goldberg: Minden rasszista Trumpra szavazott.

Lady Gaga: Nem Trump győzött, hanem a gyűlölet, a rasszizmus, a szexizmus, a homofóbia és az önzés.

Cher: Aljas és rendkívül durva dolgokat mondott. Nem tiszteli az  alapvetô emberi értékeket sem.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713585011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713585011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól