Aktuális

Dobó Kata élvezi, Zsidró szokja a szingli életet

uv

Létrehozva: 2019.11.28.

Október végén derült ki, hogy Dobó Kata és Zsidró Tamás között három év után kihűltek az érzelmek, és elváltak útjaik. Szakításuk a legnagyobb titokban és békében zajlott, úgy tudni, a két híresség barátságban vált el egymástól. A kenyértörés okait azonban egyikük sem firtatta, ahogy arról sem beszéltek eddig, hogyan viselik a magánéleti pálfordulást.

A színésznő posztjaiból azonban kiderül, hogy gőzerővel belevetette magát a munkába. Mindennap hatkor kel, majd miután kislányát elvitte az iskolába, színházba siet, munkaebédekkel folytatja, miközben mozifilmje, a Kölcsönlakás vetítéseit intézi országszerte. Este hazaérve pe­dig fáradtan esik az ágyba, amit egy képpel is illusztrált, és smink nélkül, kimerülten szelfizett, hangoztatva : mennyire imádja az életét.

De a mesterfodrász sem itatja az egereket. A Bors hétvégén egy divateseményen futott össze Zsidró Tamással. A hajszobrász a szakítás óta most először jelent meg a nyilvánosság előtt, és kísérője is akadt középső fia, Dani személyében. Zsidró egyáltalán nem tűnt megtörtnek, jókedvűn csacsogott az ismerőseivel, és büszkén mutatta be 17 éves nagyfiát a barátainak.

– Jól vagyok, köszönöm. Furcsa újra egyedül, de ismerkedem a szingli élettel – kacagott fel tőle megszokott vidámsággal a fodrász, aki megerősítette la­punknak: jó viszonyban maradtak Katával.

A szakítás okait azonban most sem szerette volna részletezni. A Bors faggatta az idilli apa-fia kapcsolatáról is a hajszobrászt, aki bemutatta a nála egy fejjel magasabb gyermekét.

– Danit a vízilabda mellett érdekli a divat, így szívesen elkísért a bemutatóra. Meg aztán szeret is az öregével lenni. Tök jó, hogy a két nagyobbik fiam már olyan korban van, hogy simán eljönnek velem. Danival ez volt az első ilyen, és nagyon élveztem, hogy elkísért. Doma, a legidősebb is van, hogy csatlakozik hozzám, de őt inkább az irodalom érdekli, Martinka pedig még kicsi – folytatta Zsidró.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei