Aktuális

Döbbenetes fordulat: Fiúnak öltözött lány csalta el a 11 éves Dorkát – a kislány összetört az igazság hallatán

L. B.

Létrehozva: 2019.08.12.

Nem is egy fiú, hanem egy annak öltöző, magát Krisztiánnak kiadó lány hódította meg a 11 éves csepeli kislány szívét. A jóhiszemű N. Dorottya teljesen összeomlott, amikor a rendőrségen megtudta a teljes igazságot.

Ahogy arról beszámoltunk, a két fiatal az interneten ismerkedett meg egymással. A 15 éves, Szlovákiában élő kamasz teljesen elcsavarta Do­rottya fejét, és arra is rávette, hogy szökjön el vele a családjától. Miután bőröndökbe bepakoltak, a gyerekek csütörtökön indultak el Csepelről, végül egy nappal később, a pécsi vasútállomáson találtak rájuk a rendőrök.

– Amikor bevitték őket a helyi kapitányságra, a „fiú” hamis személyazonossággal állt elő. A rendőrök aztán levetették vele a bő kabátját, ekkor kerültek elő az igazolványai, amiből egy­értelműen kiderült, hogy egy lányról van szó – mesélte a fejleményeket a Borsnak az elcsalt kislány nagynénje, Brigitta.

Külsőre fiúnak tűnt, még a felnőttek sem sejtettek semmit. A hír hallatán Dorka teljesen összeomlott, még a rendőrség épü­letéből is kirohant. Azóta jobban van, de a feldolgozás folyamatosan zajlik. A hangulata ingadozik, össze van még zavarodva szegény – tette hozzá a családtag.

A Bors kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányság közölte: eljárás nem indult, a kérdéses személlyel a kislány önként távozott. Mint írták, az érsekújvári tininek az okmányai rendben voltak, csupán első kérdésre fiktív nevet diktált be. Végül a hozzátar­tozóját értesítették, aki érte jött és hazavitte.

A nagynéni elmondása szerint „Krisztián” azzal tömte Dorottya fejét, hogy bántják a szülei, nem szabad velük élnie, ő pedig segít neki majd mindenben. Információjuk szerint eredetileg Szlovákia volt az úti cél, de miután a szöktető értesült az óriási internetes figyelemről, inkább dél felé vették az irányt. Testiség egyébként nem volt a gyermekek között, az évekkel idősebb lány hangja és külseje alapján pedig nem tűnt fel Dorkának semmi furcsaság. Úgy tudjuk, a kislány szülei nem akarják annyiban hagyni a történ­teket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól