Aktuális

Döbbenet: luxuséletet él millióiból a 6 éves szépségkirálynő

Bors

Létrehozva: 2013.04.15.

Még iskolába se jár, de máris dollármilliókat keres az az kislány, aki rendszeresen indul szépségversenyeken, tévéfellépéseket vállal és saját ékszer- valamint sminkszerkollekciója van. Pénzét luxusra költi, ahogyan azt egy rendes sztárnak kell.

Külön szekrényben tartja a 60 pár méregdrága cipőjét, dollár tízezreket, átszámítva több millió forintot költ ruhákra, és a szobaszolgálattól homárt rendel a luxushotelben - így él az a hatéves kislány, aki már milliókat keresett gyerekszépség-királynőként.

Az amerikai Isabella Barrettet az anyja nevezte be az első szépségversenyre, és miután a Toddlers and Tiaras című tévéműsorral sztár lett, a szépségkirálynőség az életformájává vált, számolt be a Daily Mail. Anya és lánya rengeteget utazik különféle szépségversenyekre, amiket a kislány rendre megnyer, és győzelmeivel, valamint az ennek kapcsán piacra dobott termékeivel olyan jól keres, hogy sztárokhoz méltó luxuséletet élhet.

Isabella egy interjúban elárulta, hogy imádja a milliomos életformát, ami meglátása szerint dukál is neki: „Szupersztár vagyok, van saját ékszerkollekcióm, és egyszerűen imádom, hogy én vagyok a főnök. Nem szoktam veszíteni, majdnem minden szépségversenyt megnyerek, amin elindulok. A legeslegjobban a cipőket szeretem, rengeteget veszek belőlük” - mesélte a kislány, aki amúgy aktív a Facebookon is.

Ott szerényen csak így mutatkozik be: „A sokrétűen tehetséges - énekes, színésznő, előadó- és szórakoztatóművész - szupersztár Isabella Barrett hivatalos Facebook-oldala”. Itt számtalan fantasztikus fotóval is elkápráztatja rajongóit.

A gyerek anyja szerint mindez remek móka, bár elismeri, hogy a lánya eléggé rákapott a luxusra.

„Nem igaz, hogy mindenáron be akarom nyomni a sztárvilágba a lányomat, csak segítek neki valóra váltani az álmait. Isabellának kifinomult ízlése van, az ötcsillagos szállodákban mindig a legdrágább ételeket rendeli, homárt meg bélszínt, de ez hozzátartozik a személyiségéhez” - véli a 39 éves mama.

Ugyanakkor azt nem akarja, hogy Isbella elkényeztetett gyerekként nőjön fel.

„Nézzék csak meg, mi történik a gyereksztárokkal, például Britney Spearsszel, nem akarom, hogy a lányom is így járjon” - állítja anyu, aki szerint viszont a gyerek külsején vétek lenne spórolni.

„Isbaella szereti a szép dolgokat, úgyhogy a ruhatára nem olcsó. Rengetegbe kerülnek a csinos ruhák és cipők, a műhaj és a műköröm, a barnítókrémek, meg persze a smink, ja, és a beszédtanára. De mindez remek befektetés, nézzék csak meg, miyen karriert csinált.”

   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617912
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska