Aktuális

Döbbenet: hat év után került elő az elrabolt magyar tinilány

BLN

Létrehozva: 2017.04.12.

­­­B. Rebeka tizenhárom éves volt, amikor eltűnt mikebudai otthonából. Édesanyja sosem adta fel a reményt, hogy egyszer újra láthatja, és a lány, immár felnőtt nőként, most előkerült hat év után.

Belegondolni is szörnyű, mit élhetett át Rebeka családja, amióta a kislány hat éve egy csütörtöki napon elsétált otthonról. Ha híreket kaptak felőle, az csak növelte aggodalmukat. És egyre rosszabb híreket kaptak: a gyermek rossz társaságba keveredett. Amikor Rebeka egy évvel eltűnése után jelentkezett, az édesanya összetört: a lány ugyanis kétségbeesett hangon, Németországból kért segítséget. Erika biztos volt benne, a lányát behálózták, elrabolták. És nem tehetett semmit azon kívül, hogy vár, míg a hatóságok el nem végzik a munkájukat, míg a lány valahogy elő nem kerül.

Felnőtt nőként lett meg

De hat év után a napokban megtörtént a csoda: B. Rebeka ép­ség­ben előkerült, és a poklok poklát járta meg. Tizenhárom éves volt, és immár felnőtt nő­ként, tizenkilenc évesen, egy új emberként tért vissza.

– 2011. október 13-a volt. A barátnője átjött, akkor még Mikebudán laktunk. Azt mondta, elugranak a boltba, de nem jöttek vissza. A barátnője, aki jóval idősebb volt, másnap átjött, de nem volt hajlandó mondani Rebiről semmit. Ruhákat kért, amiket állítólag valamikor ő adott kölcsön a lányomnak. Nyilván többet tudott – mondta még korábban a Borsnak az eltűnt lány édesanyja.

Prostituált barátnő

A krimibe illő fordulatok ezután csak záporoztak. Rebeka je­lentkezett, hogy a barátaival van, de nemsokára hazatér. Aztán a rendőrség megtalálta, de a X. kerületi gyermekgyűjtő intézetből, ahová vitték, elszökött, mielőtt az édesanyja odaért volna. – Valamitől félt, azelőtt sosem tett volna ilyet – szögezte le Erika. Aztán a lányt egy kőbányai hotelben látták, három felnőtt férfi társaságában. A recepciós letagadta, de két bent lakó felismerte a fényképről Rebekát. Az édesanya minden félelme kézzelfoghatóvá vált: Rebeka nem csak idősebb lányokkal barátkozott, egyikükből valóban prostituált lett.

Németországba vitték

Rebekáról az utolsó hírük az ominózus németországi eset volt. – Egy német számról hívott. Azt mondta, egy másik lánnyal él, és haza akar jönni, de rettenetesen fél. Tudom, hogy behálóz­ták, teljesen tönkremehetett az élete – mondta akkor Erika, aki szerint a rendőrség nem tett meg mindent a lányáért.

A nagy találkozás

– A körülményekhez képest jól érzi magát, már édesanyjával van. Sajnos a család védelme érdekében semmit nem mondhatok. De egy többéves rémálom ért véget. Találkoztak, és megölelték egymást – mondta a család egy közeli ismerőse. – Igen, Rebi megvan, de nem szeretnék többet mondani. Jól van, és ez a legfontosabb! – erősítette meg az édesanya.

Ők sosem kerültek elő

Till Tamás - eltűnt: 2000. május 28-án (17 éve)

Gyermeknapon távozott szülei bajai lakásáról a 11 éves kisfiú. Azzal indult el, hogy a Parkerdei Vadasparkba megy lovagolni, de csak a kerékpárja került elő. Egy évvel később egy ismeretlen férfihang azzal hívta fel Tamás édesanyját, hogy a gyermek él, és ő tudja, hol van. Aztán soha többé nem jelentkezett. Egy férfi később be is ismerte a gyilkosságot, de aztán mindent visszavont, és bizonyíték sem volt ellene.

Strehó Gergő - eltűnt: 2006. február 11-én (11 éve)

A Hajógyári-szigeten veszett nyoma a 17 éves focistának. A Mogyoródi úti középiskolai kollégiumból indult el szórakozni osztálytársával, aki szerint Gergő végül mégis hazaindult, az Árpád híd budai hídfőjénél látta utoljára. Azt hitte, taxiba ült, és hazament.

Koncz Judit - eltűnt: 2006. július 21-én (11 éve)

Szentesi otthonából tűnt el a 26 éves nő. Éjszakára magára hagyta imádott kétéves kislányát, majd hálóingben elbiciklizett otthonról. A család kuvaszát aznap éjjel megmérgezték, s a kertben megtalálták Judit fülbevalóját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten