Aktuális

Debrecen: Négyes ikrei születtek a négyes iker apának

Ny. A.

Létrehozva: 2016.11.24.

Négyes ikrek születtek Debrecenben. A csütörtök délelőtt világra jött csöppségek másfél-két kilósak. Édesapjuk harminc évvel ezelőtt három ikertestvérével ugyanitt született meg.

Valóságos orvosi csoda, ami csütörtök délelőtt lezajlott a debreceni kórház szülészetén. Négyes ikrek születtek, akiknek édesapja szintén négyes ikerpár tagja, számolt be róla elsőként a Dehir.hu. Boglárka, Flóra, Jázmin és István a körülménykehez képest jól vannak, másfél-két kilogrammal jöttek a világra. Édesapjuknak, Istvánnak három nővére van.

– Önmagában rendkívüli, hogy négyesikrek szülessenek. A most született babák természetesen úton fogantak, aminek esélye egy a félmillióhoz – magyarázta a Borsnak Dr. Póka Róbert professzor, aki a harminc évvel ezelőtti István születésénél is segédkezett, mint pályakezdő orvos.

A négyesiker terhesség komoly erőpróbát jelentett a harmincéves édesanya számára. Több súlyt kellett magával hordania, a légzést is megnehezítették a babák. A négy baba a terhesség harmincnegyedik hetében született meg, édesanyjuk hetekkel korábban befeküdt a kórházba.

– A beavatkozás háromnegyed óráig tartott. Szoros orvosi megfigyelés alatt tartjuk a babákat és édesanyjukat egyaránt. Amire most szükségük van, az a maximális nyugalom, de minden jel arra mutat, hogy minden jól alakul – hangsúlyozta a professzor. Hogy négyesiker tagjának négyesiker gyermekei szülessenek, példátlan az orvostörténelemben, hasonló esetről nem tudni. Az ikerterhesség ráadásul – a tudomány jelenlegi állása szerint – anyai öröklődésű. István az első élő példa, hogy az apa genetikája is közrejátszhat az ilyen típusú terhesség kialakulásában.       

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült