Aktuális

Darwin-díjas: magát robbantotta fel a bombagyártó

Bors

Létrehozva: 2012.10.01.

Egy csőbombát akart kettéfűrészelni egy kiskunmajsai férfi. A bomba a botcsinálta munkás kezei között robbant fel. Információk szerint nem kizárt: a férfi maga készítette a detonátort.

Kis híján megölte magát és felrobbantotta saját tanyáját egy kiskunmajsai férfi vasárnap este. A 38 éves férfi ugyanis hétvégén egy vascsövet talált tanyája közelében, és úgy döntött, másnap szétfűrészeli a haszontalannak látszó lomot. Azt azonban vélhetően nem sejtette, hogy az értéktelennek látszó cső valójában robbanószert rejt magában. A fűrészelés közben meg is történt a baj: a bomba a férfi kezében robbant föl.

- A megsérült tanyatulajdonos az elsődleges adatok szerint súlyos sérülésekkel került kórházba. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a helyszínen szemlét tartott, a műhelyben talált anyagmaradványokat rögzítette, majd szakértő kirendeléséről intézkedett - tájékoztat a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.

A megdöbbentő eset után még nem tudták kihallgatni a botcsinálta mesterembert, ugyanis úgy tudni: a férfi a detonáció hatására megsüketült.
A baon.hu információi szerint a robbanás után a férfi még betámolygott lakásába aztán végül a szomszédok segítségével vitték be a kórházba.

A rendőrség visszaélés robbanóanyaggal bűntett miatt indított eljárást ismeretélen tettes ellen.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506419
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506419
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506419
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca