Aktuális

Darnózseli darabolós gyilkosság: Reméli az apa, a lánya holttestét találták meg a Fertő tóban

B. B.

Létrehozva: 2018.04.19.

<p>Az eltűnt gyógymasszőrnő, K. Judit férje járhatott a Fertő tó közelében, pontosan azon a környéken, ahol nemrég egy holttestet találtak.</p>

Forrás: Bors

Egyre több a kérdőjel a Fertő tóban talált titokzatos női maradvány körül. Bár eddig azt gyanították, hogy a rejtélyes módon eltűnt VV Fanni testére bukkanhattak, immáron bizonyos: nem a volt valóságshow-hős testrészeit sodorta partra a víz. Az osztrák Ö24 lap szerint sokkal inkább a szintén titokzatos módon eltűnt K. Judit holttestére bukkanhattak. Ugyanis a darnózseli gyógymasszőr teste sosem került elő, csupán belső szerveinek nyomaira bukkantak rá, a tóban talált torzóból pedig állítólag pont a belső szervek hiányoztak. Emellett a lap úgy tudja, hogy a testet a vízbe dobás előtt hosszabb ideig hűtőben tárolhatták. Nemcsak az osztrákok, hanem Judit édesapja, Kovács Dezső is hallott a szóbeszédről.

– Lehet, hogy az övé, lehet, hogy nem. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem foglalkoztat a dolog – mondta el a Borsnak Kovács Dezső. – Megkönnyebbülés lenne számomra, ha kiderülne, hogy az ő testét találták meg. Az legalább bizonyosságot jelentene – szögezte le. Hozzátette azt is, hogy a Judit megölésével gyanúsított férj sógora akkoriban éppen Ausztriában, a helyszíntől nem messze dolgozott, így ez is összevág. A férfi korábban elmondta lapunknak, hogy biztos benne, hogy János a tettes. 

– Nem merült fel ilyen – szögezte le dr. Jován László, János ügyvédje. – Ha érintene minket az ügy, mint ügyvéd, már tudnom kellene róla – szögezte le. 

Ismeretes: a női torzót, majd több, másik testrészt Ruszt településen, a Fertő tó osztrák részén találta meg egy horgász, az orvos hamar megállapította, hogy egy nő testéről van szó. A maradványok többi részét azonban még mindig keresik.

Felmentették a férjet

A gyógymasszőrként dolgozó K. Ju­dit 2014 májusában tűnt el mosonmagyaróvári munkahelyé­ről. Nem sokkal később letartóztatták a férjét, N. Jánost, aki korábban hentesként dolgozott. Azzal gyanúsították, hogy feldarabolta feleségét, majd a belső szerveit, testrészeit ledarálta és elégette. A holttest sosem került elő, Jánost pedig de­cemberben bizonyítékok híján felmentették, a közelmúltban indították újra az eljárást. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134786_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713433212
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140333_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meteorológusok: nem biztos, hogy természetes okból zúdult özönvíz Dubajra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140513_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elemzést közölt a Politico: nem véletlenül van kibukva Trump Ukrajnára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27175_resized.jpg?avcount=1713433212
origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713433212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713433212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni