Darabokban került elő a fej nélküli holttest

Eddig öt darabot találtak meg az ismeretlen halott testrészei közül.

Eddig öt darabot találtak meg az ismeretlen halott testrészei közül.

Az írországi Wicklow-hegységben szétszóródva találták meg egy ismeretlen holttest maradványait az elmúlt napokban – adta hírül a The Irish Times.

Szombat reggel egy helyi férfi épp a Glenmacnass-vízesésnél sétált, amikor fura dolgot vett észre. Akkor azt hitte, hogy állati maradványokra bukkant, így elsőre nem értesítette a rendőrséget. Aznap este azonban két kiránduló szintén felfedezett egy testrészt 15 kilométernyire a vízeséstől. Ők már hívták a hatóságokat, akik a katonaságot bevonva, közel 100 emberrel megkezdték a környék átkutatását.

A vízesésnél járt férfi vasárnap látta a hírekben, hogy mi történt, s mivel úgy gondolta, talán a két eset összefügg, maga is szólt a rendőrségnek, hogy mit vett észre szombat reggel.

A testrészek ugyanahhoz a feltételezhetően fehér, húszas évei közepén járó emberhez tartoztak, a kutatás során pedig további belső szerveket és egy lábat is megtaláltak. Ezek egy része egy közeli kollégiumnál hevert.

Mivel a fejre és a kézre nem bukkantak rá, a rendőrök azt feltételezik, ezeket szándékosan tüntették el, hogy nehezebb legyen a beazonosítás. A nyomozók azt gyanítják, hogy a férfit az elmúlt két hétben ölhették meg, ugyanakkor nem hiszik, hogy az eset összeköthető a fővárosban, Dublinban zajló Hutch-Kinahan bandaháborúval.

A DNS-tesztek eredményére még várni kell, a hatóságok addig is átvizsgálták az eltűnt személyekkel kapcsolatos adatbázist, illetve felhívást is közzétettek, hátha valaki hiányolja valamelyik rokonát vagy ismerősét. Illetve szemtanúk jelentkezését is várják, akik esetleg ismeretlen és gyanús járműveket láttak a Wicklow-hegységben a közelmúltban. Ugyanakkor bíznak abban, hogy a kirakós és a halott hiányzó darabjai hamarosan a helyükre kerülhetnek és megoldódik a rejtély.