Aktuális

Danyi kapitány tizedesként szerelt le

szabó

Létrehozva: 2020.02.24.

Nem lehet baj a márciusi, győri olimpiai selejtezőn, elvégre női kézilabda-válogatottunk társkapitánya, Danyi Gábor a taszári vadászpilótáknál szolgált, tehát rátermett, bátor tréner.

Forrás: Nemzeti Sport/Tumbász Hédi

Danyi a 2005. október elsején végleg bezárt repülőbázison volt honvéd. Mivel felvették a pécsi tanárképző főiskola földrajz–testnevelés szakos hallgatójának, arra számított, hogy a lehető legmesszebbre, Nyíregyházára viszik előfelvételisként, ám kellemes meglepetésére a Pécstől egyórányi vonatútra lévő Taszáron szolgált 11 hónapig.

Az végezhetett főiskolát testnevelés szakon, aki bírta a gyűrődést – mesélte a BL-győztes győri lányok mestere. 

Az alapkiképzés után kato­naibázis-őrként számoltak az előfelvételisekkel, akiket a hivatásos állomány „táposoknak” becézett. Danyiék így a MiG–21-es vadászrepülőkbe csak be­lekukkanthattak, de nem vezethették azokat, viszont megszokták, miként lehet aludni a ro­bajukban.

– Felemelő emlékem, hogy 1981 augusztusa és 1982 júliusa között rengeteg őrséget adtam, de úgymond „különleges eseményem”, fegyverhasználatom nem volt. Éles lőszerrel betárazott Ka­lasnyikovval őrködtünk két órán keresztül, amit két-két óra pihenés, illetve készenléti szolgálat követett – magyarázta a győri kéziedző, aki Görbicz Anitának is sokat me­sélt a taszári hétköznapjairól.

A tizedesként leszerelt Danyi a mai fiatal srácokat elnézve úgy véli: rendre, tisztességre, fegyelemre és hazaszeretetre is meg kellene tanítani őket. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132622_auto_resized.jpg
origo.hu

Megtörtént minden szülő rémálma: elkapta egy hullám a gyereket - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713288312
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713288312
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte