Aktuális

Czeizel Endre 400 milliójából csak fejfára telik

G. Sz.

Létrehozva: 2018.03.10.

Évek óta nincs sírköve.

Forrás: Végh István, Purger Tamás

2015 augusztusában hosszú küzdelem után adta fel a harcot Czeizel Endre szervezete a leukémiával szemben. A genetikust szeptemberben a család, a közeli barátok mellett politikusok és a művészvilág képviselői is elkísérték utolsó útjára. Azóta már több mint két és fél év eltelt, ám a legendás professzor, akit egy ország kedvelt és akinek családok ezrei köszönhetnek gyermekáldást, azóta sem kapott sírkövet az Óbudai temetőben. Miért?

Olvasóink fotói alapján Czeizel sírja ugyan rendezettnek tűnik, de furcsa, hogy emlékét még mindig csak az a fakereszt őrzi, amelyet temetésekor helyeztek a földbe. 2017 nyarán a Bors arról írt, hogy a sírral a családtagok helyett leginkább olyan anyukák törődnek, akiknek a professzor segítségével sikerült teherbe esniük és családot alapítaniuk. Akkor egy ilyen anya a Facebook egyik kismamacsoportjába írta meg, hogy ő gazolta ki Czeizel sírját, és nagyon szomorú amiatt, hogy egy olyan embernek, mint a híres genetikus, csak ennyi jutott. Egy temetkezési vállalkozó szerint minimum fél évet kell várni a temetés után, hogy sírkövet lehessen készíttetni, ennyi idő ugyanis, hogy a koporsóra helyezett, süllyedő föld beálljon, és később ne süllyedjen meg a nehéz kő alatt. Ám ez az idő már réges-régen eltelt.

Aligha anyagi okok állnak a háttérben, mert tavaly júliusban a Czeizel Endre négyszázmillió forintos hagyatéka körüli vita lezárult, vagyis a néhai professzor három, házasságból született gyermekének – Gábor, Balázs és Barbara –  sikerült kiegyeznie a professzor Dóra nevű szerelmével és a tőle született két gyermekkel, Andrással és Fannival.

Arról, hogy miért nincs a genetikusnak rendes sírja, fiát, Czeizel Gábort kérdeztük. 

– Folyamatban van a dolog, de ez nem megy egyik napról a másikra – mondta lapunkban Gábor. – A testvérem találja ki, ő tervezi, hogyan nézzen ki a sírkő, ő ugyanis képzőművész. Egyébként sokan kérdezik, mikor lesz már síremléke édesapámnak, nekik is csak azt tudom mondani, hamarosan – tette hozzá kérdésünkre a genetikus fia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516912
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor