Aktuális

Cuki mosolynak hitték, pedig a négyéves kisfiú halálos betegségének első jele volt

Bors

Létrehozva: 2020.02.13.

Egy évvel ezelőtt fenekestül felfordult egy egyébként teljesen átlagos, szerető család élete: ekkor derült ki ugyanis, hogy kisfiuk agyában egy gyógyíthatatlan, halálos tumor növekszik. A szülők az elmúlt időszakban mindent megtettek azért, hogy a pici rövidre szabott életébe a lehető legtöbb élményt zsúfolják bele. Hétfőn azonban a kisfiú örökre lecsukta a szemét.

Az angliai Sheffieldben élő Wesley Lacey és Rebecca Oldham eleinte semmi rosszra nem gyanakodott, amikor meglátták, hogy az akkor hároméves kisfiuk, Jack féloldalasan mosolyog. Azt hitték, hogy a mindig vidám kisfiú csak elleste valakitől az arckifejezést, és meg akarja őket nevettetni. Nem sokkal később azonban újabb, aggasztó tünetek jelentkeztek, amik miatt már orvoshoz fordultak.

A szülők aggodalma hamarosan elkeseredésbe fordult át: kiderült ugyanis, hogy Jack szervezetét egy ritka agydaganat-típus támadta meg. Műthetetlen és halálos, ráadásul rendkívül sokáig tünetmentes – így amikor felfedezik, a legtöbbször már késő. Az agytörzsi gliómás gyerekek mindössze 10 százaléka él két évig, a többség fél-egy évig, attól függően, hogy reagálnak a kezelésekre - számolt be a szívszorító esetről a New York Post.

Egy évbe sűrítették egy élet élményeit

Jack szülei, Wesley és Rebecca úgy döntöttek, otthagyják a munkájukat, és fiuk életének hátralévő hónapjaiban csakis vele foglalkoznak. Közösségi finanszírozással 50 ezer fontot (20 millió forintot) gyűjtöttek össze, amelyből igyekeztek a lehető legtöbb helyre elvinni gyermekeiket (Jacket és húgát, Charlotte-ot), és a lehető legtöbb élményt átadni. Jack ülhetett helikopteren és repülőn, meglátogatták a Hells Angels motorosai, volt a párizsi Disneylandben, járt Spanyolországban és Portugáliában... 

“Jack többet tett és látott az elmúlt 11 hónapban, mint a legtöbb felnőtt egész életében. Ha volt bármi is, amit akart, megkapta” – mesélte Wesley.

A család az adománygyűjtő oldalon rendszeresen számolt be a kisfiú bakancslistájának újabb és újabb tételéről, miközben Jack állapotáról is gyakran beszéltek támogatóiknak. Mint magyarázták, rendkívül nehéz volt mindenki számára, hogy Jack még nagyon kicsi volt, így nem tudta teljesen felfogni a helyzetét. Talán ennek is köszönhető, hogy fájdalmai ellenére az utolsó pillanatig mosolygott és játékos volt.

A kisfiú hétfőn hunyt el, édesapja karjában. Mindössze négyéves volt. “Most szó szerint pokolban vagyunk. Nem tudjuk elhinni, hogy tényleg elment. Az üzenet, amit minden szülőnek tovább szeretnénk adni, hogy vizsgáltassák ki a gyermeküket, bármilyen kis rendellenességet vesznek észre” - magyarázta a gyászoló apa.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét