Aktuális

Csütörtökön hozzák haza Vanesszát a burgaszi kórházból

Bors

Létrehozva: 2017.08.09.

A Délmagyar értesülése szerint már csütörtök délelőtt elindul Burgaszba a magánrepülőgép, ami hazahozza a 3 hete kómában fekvő Vanesszát. A 19 éves szegedi lányt az itteni klinikán ápolják majd tovább. Szülei hálásak azért, hogy ennyien összefogtak ügyükért.

– Felkerült az i-re a pont – mesélte immár boldogan Burkus Sándor lapunknak tegnap a legújabb fejleményeket. Lánya 3 hete fekszik kómában Bulgáriában egy kórházban, azonban úgy tűnik, holnap hazaszállítják. – A konzul úr kedden tárgyalt a kórházigazgatóval és a helyettesével, akik azt mondták, kiadják Vanesszát, és megküldenek minden dokumentumot, ami a szállításához szükséges. Csütörtök délelőtt pedig elindul érte a repülőgép, ami hazahozza Szegedre, az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézményébe, amely már korábban jelezte: kész fogadni őt, és ott megfelelő színvonalú ellátást is kapna – mesélte az édesapa. A szegedi repülőtérről a klinikáig speciális mentőautó szállítja majd a súlyosan sérült lányt.

A szülők valószínűleg csak egy nappal később tudnak majd Vanessza után utazni. – Amikor kijöttünk, az idegállapotom miatt nem én vezettem, kihoztak bennünket autóval. Visszafele tehát még szervezni kell az utat. Mivel Burgaszból hetente csak egyszer van repülőjárat Budapestre, vagy Szofiába megyünk, és onnan jövünk haza, vagy kijön értünk ismét valaki. Az biztos, hogy csak azt követően indulunk el, hogy Vanessza gépe felszállt.

A család ügyében az elmúlt napokban példaértékű összefogás indult: a Facebookon is alakult már csoport a megsegítésükre, amelyen keresztül a család számlaszámára lehet adakozni, de a Délmagyar szerkesztőségéhez érkező felajánlásokat, számlaszámkéréseket is mind továbbították.

– Fogalmam sincs, mennyni pénzt küldtek eddig nekünk, mert minden energiánkat Vanessza hazaszállítására fordítottuk, nem néztem rá a számlámra. A Facebookot sem követem, de tudom, hogy rengetegen segítettek. Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, és ha hazaértünk, valamilyen formában megköszönöm majd mindenkinek. Rengeteg erőt és energiát adott ez nekünk az elmúlt napokban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091447_auto_resized.jpg
vg.hu

Keddtől elesik a ferihegyi reptér: forgalomterelés és sávzárás lesz az M4-en – térkép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725913
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség