Aktuális

Csomagtartóban utazik Alfi, a ló

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2016.08.27.

Biztosan elcsodálkozna egy rendőr, ha Szabó Lilit egy közúti ellenőrzésnél megkérné, hogy nyissa ki a csomagtartóját, és egy ló nézne szembe vele. Ha csak póni is az illető, akkor sem mindennapos a látvány.

– Lovasterápiával foglalkozom, és nagy álmom volt, hogy egyszer legyen ehhez egy pónim is – mesélte Lili a Borsnak.

– A Jófogáson láttam, hogy árulják. Miskolc környékén társállatnak vette egy férfi a lova mellé, de nem sikerült a barátkoztatás, ezért akarta eladni. Akkor kétéves volt, most már négy. A csomagtartóban hoztam haza. Hamar megbarátkozott velünk, a kutyáimmal és a macskákkal.

Bent lakott a házban

Vittem állatorvoshoz a kötelező oltásokért, az utcán pórázon sétáltattam, és persze minden gyerek odajött megsimogatni. Családi házban lakunk, és annyira családtag lett, hogy ki-bejárhatott a lakásban. Felsétált a lépcsőn, körülnézett, és aztán kiment – emlékezett a póni tulajdonosa. Az Alfi nevet azért kapta, mert télen nagy bundát növesztett, frufruja volt és nagyon hasonlított a mesefigurához.

Hol a férfiassága?

– Egy idő után látszott rajta, hogy hiányolja a fajtársait, ezért megkerestem a Svábhegyen a Póniudvart, hogy behozhatnám-e hozzájuk, mert itt több póni is van. Befogadták, és azóta lovas terapeutaként én is itt dolgozom. Alfi egy idő után rájött, hogy ő csődör, és nem hagyta békén a lánypónikat, ezért kénytelen voltam egy állatorvost megkérni, hogy fossza meg a fériasságától. Azóta lenyugodott – mondta Lili.

Belepiszkít a csomagtartóba

A póni tartása nem drága. Füvet legel, szénát, abrakot kap, és nasiként jár neki az alma, a répa, a keksz. Az életkora magasabb lehet, mint a lovaké, a 25-30 éves kort is megérheti.

– Alfi igazi személyiség. Megsértődik, ha nem őt simogatják vagy etetik. Szeret autózni. Mindig a csomagtartóba fészkeli be magát, és az autómosók nem túl nagy örömére következetesen elvégzi a nagydolgát, majd azt sikeresen bele is dolgozza a kárpitba – nevetett Szabó Lili.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126612_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, mennyibe kerül a luxusautó, amit G.w.M-től kapott ajándékba Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713258614
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zokogásba tört ki az apa, az újságból tudta meg, miért halt meg 12 éves fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134101_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Döcögősen indult a Donald Trump volt amerikai elnök elleni büntetőper tárgyalása New Yorkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133939_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az ukrán külügyminiszter nemes egyszerűséggel megzsarolta az Egyesült Államokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713258614
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában