Aktuális

Csomagküldővel szállíttatott több kilónyi kábítószert és hamis pénzt egy kínai és egy vietnámi férfi Budapesten

MTI

Létrehozva: 2020.02.05.

Több kilónyi, különböző kábítószert, hamis pénzt és hamis okmányokat találtak egy vietnami és egy kínai férfinál a rendőrök Budapesten. Egyikük találkozott olyannal, aki nemrég Kínában járt, ezért a koronavírus miatti protokoll alapján megvizsgálták, de további intézkedésre nem volt szükség - olvasható a police.hu honlapra szerdán feltett közleményben.

A rendőrség közölte, a kétfős bűnbanda irányítója a 41 éves kínai férfi volt, a végrehajtó pedig 32 éves vietnami társa. A két férfi Magyarországra rendelt vagy innen küldött kábítószert, de a drog jelentős részét Budapesten árulták.

Egy Magyarországról álnéven feladott, több mint 3 kilogrammnyi MDMA kábítószert tartalmazó küldeményt a német hatóság a lipcsei repülőtéren foglalt le tavaly márciusában. Még abban az évben, decemberben pedig egy Spanyolországról Magyarországra érkező csomag ellenőrzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 10 kilogrammnyi kannabiszt találtak.

A rendőrök végül a vietnami gyanúsítottat január 23-án Budapesten, a X. kerületben fogták el. Ruházatából metamfetamin került elő, az általa használt két lakás átkutatásakor a rendőrök 900 grammnyi MDMA-tablettát és 7,5 kilogrammnyi kábítószergyanús növényi anyagot, illetve kábítószer-kereskedelemhez használt eszközöket foglaltak le. A férfit bűnügyi őrizetbe vették, a bíróság azóta letartóztatta.

Bűntársát, a kínai férfit szintén Budapest X. kerületében, február 3-án fogták el a nyomozók. Lakásán kábítószergyanús anyagokat, hamis okmányokat és hamis eurót foglaltak le.

Mivel az eljárás adatai szerint a gyanúsított találkozott olyan emberrel, aki nemrég Kínában járt, a koronavírus miatt érvényben lévő protokoll alapján a mentőszolgálat munkatársai megvizsgálták, azonban további intézkedés nem volt szükséges.

A kábítószer-kereskedelemmel és közokirat-hamisítással gyanúsított férfit őrizetbe vették, letartóztatását kezdeményezték.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145568_auto_resized.jpg
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146247_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713600019
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713600019
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól