Aktuális

Csökkentik a munkanap időtartamát a rendkívüli meleg miatt Kárpátalján

Bors, MTI

Létrehozva: 2017.08.02.

A munkanap hosszának egyórás csökkentését rendelte el Kárpátalja területén a rendkívüli meleg miatt szerdától jövő csütörtökig Hennagyij Moszkal, az ukrajnai megye kormányzója - közölte a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálata.

A megyevezető azért döntött a napi munkaidő rövidítéséről, mert Kárpátalja területének nagyobb részén az időjárás-előrejelzés szerint augusztus 2. és 10. között 36 fokos hőség várható, de a déli fekvésű Nagyszőlősi és Beregszászi járásokban 38 fokra számítanak.

A kormányzó szerint ilyen nagy melegben nem lehet hatékonyan dolgozni, ez csak légkondicionált helyiségekben lehetséges, amelyekből Kárpátalján kevés van, ezért indokolt a munkarend módosítása a legmelegebb napokra – olvasható a közleményben.
    
A kieső munkaórákat augusztus végén és szeptember elején kell pótolni, amikor enyhül a hőség. Rendeletében Hennagyij Moszkal azt is javasolja a vállalatok vezetőinek, hogy a munkavégzés során növeljék a szünetek időtartamát, és a munkahelyeken korlátozzák a fokozott biztonságot igénylő műveletek végzését.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088817_auto_resized.png
origo.hu

Koholák Alexandra megtörten mesélt tönkrement házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711686617
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080428_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711686617
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711686617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei