Aktuális

Csokipapírra kerültek az inotai erőmű tornyai - fotógaléria

B. B. A.

Létrehozva: 2019.04.29.

Külön irányítószáma volt, amerikai mozit és reklámfilmeket is forgattak már benne, több száz embernek nyújtott biztos megélhetést 50 éven át. 2002 óta mégis üresen áll a hatalmas szellemtelep, ahol ma már csak egy valaki dolgozik.

Nehéz lenne úgy átutazni Várpalotán, hogy ne szúrjon szemet az embernek az erőmű három, egyenként hatvanméteres hűtőtornya, amit a benne dolgozók egyszerűen csak „köcsögöknek” neveztek.

A legendás erőmű 1951. november 7-én, a nagy októberi szocialista forradalom ünnepén kezdte meg próbaüzemét – abban az évben, amikor egyesítették Várpalotát, Inotát és Pétfürdőt. 2002. január elsejével azonban lehúzták a rolót, az épület viszont ott maradt. Míg évekkel ezelőtt hemzsegett az emberektől, alig engednek be valakit, a Bors munkatársaival azonban kivételt tettek.

Külön irányítószáma volt

A November 7. Hőerőmű a Rákosi-rendszer erőltetett iparosításának a „terméke” volt. Az 1876 óta bányászott palotai szén tette lehetővé, hogy létrejöhessen a várpalotai ipar tengelyét jelentő bánya-erőmű-kohó összefogás.

„Palota adta a szenet az erőműnek, az erőmű a villanyt a kohónak és az országnak, a kohó az alumíniumot, a fémet az országnak és a világnak” – írja Andrássy Antal könyvében, a Volt egyszer egy erőműben, hozzátéve, fontos szerepet töltött be az ország energiaellátásában, falai között azon dolgoztak nap mint nap, hogy az országnak szükséges villanyáram rendelkezésre álljon. A hajdani munkások között volt Hamvas Béla, a hazai irodalom egyik ismert alakja is.

A hőerőműnek egykor külön irányítószáma volt, de mint a Borsnak Hutvágner István, a területtulajdonos társaság ügyvezetője elmondta, ez nem volt különösebben egyedi, minden vállalatnak külön irányítószáma volt, amelyik postafiók alatti címzéssel működött.

Piros és zöld egyszerre

Az erőművi dolgozók megbecsültség tekintetében élen jártak, ezért szerettek is ott dolgozni. 

– Kiváltságokkal is járt a munka. Villanyáram-kedvezményt, ebédtámogatást kaptak. Mehettek üdülni, és kedvezményes lakhatást is biztosítottak nekik a készenléti lakótelepen – mesélte a Borsnak Hutvágner István. A lakótelepen a mai napig működik a kohós és erőműs nyugdíjasklub. Az úgynevezett véletlen kiválasztó készülékre most már mosolyogva gondolnak vissza, akkor viszont ijesztő volt: nagyon hangosan jelzett, ha valakit rajtakapott.

– Kifelé, vagy befelé meg kellett nyomnia a készüléket a dolgozónak. Ez három színt jelzett, pirosat, sárgát és zöldet. A piros az alkoholt, a sárga a csomagot ellenőrizte, de ha zöld volt a fény, ellenőrzés nélkül lehetett távozni. Volt olyan is, hogy egyszerre jelzett pirosat és zöldet is, olyankor mindenki megijedt, mert nagyon hangos volt a berendezés – emlékezett vissza László Mihály, az egykori és a jelenlegi biztonsági őr is.

21 kilométer naponta

Mihály, miközben körbevezette a Bors munkatársait elmesélte: a nyolcórás műszakban napi 21 kilométert gyalogolt, hogy megbizonyosodjon arról, senki illetéktelen nem jár a területen. Nagyon szerettek itt dolgozni az emberek és máig rengetegen köszönnek rá a várpalotai piacon. Mivel ő egyedül volt biztonsági őrként, rá mindenki emlékszik, neki viszont nem volt könnyű annyi ember arcát megjegyezni.

– Volt, aki 25–30 évet húzott itt le, nők és férfiak egy­aránt – mondta. A hőerőmű fennállásának szinte pontosan ötvenedik évfordulóján végleg leállt az Inotai Hőerőmű. A palotaiak mai napig abban bíznak, hogy egyszer születik egy újraindítási terv.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei