Aktuális

A gyászoló anya vallomása – Csilla: A kezeim között halt meg Dávidka

Bors

Létrehozva: 2019.09.04.

Miközben felfoghatatlan fájdalmat él át, halott kisfia édesapjával is hadakoznia kell Hopp Csillának. L.L. Junior továbbra is azzal vádolja, hogy felelős a kis Dávidka balesetéért, ezért nagyobbik fiukat elhozta tőle. Az édesanya csak a Borsnak nyilatkozott.

Először, és hosszú ideig utoljára megszólalt Hopp Csilla, L.L Junior tragikus körülmények között elhunyt kisfiának édesanyja. A zaklatott és mélyen gyászoló anyuka azért vállalta az interjút, mert elege lett abból, hogy Junior és rajongói felelőtlenséggel vádolják, a kis Dávid halálának okozójaként emlegetik. Ráadásul most attól kell rettegnie, hogy a nagyobbik fiát is elveszíti, mert a zenész el akarja perelni tőle. Csilla a Borson keresztül üzent egykori szerelmének. 

Mire emlékszik a balesetből? Hogy érzi magát?

Nincs arra szó, amit ilyenkor egy anya érez, ezt nem lehet megfogalmazni. Főleg, hogy ott voltam, végignéztem a kisfiam halálát. A kezeim között halt meg, senkinek nem kívánom ezt az érzést. Csendben gyászolok… Gyászolnék, ha hagynának. Minden embernek üzenem: köszönöm a részvétüket! De kérem, hagyják meg nekünk a gyászt, és a Borson keresztül Lacit is erre kérem. Ne papírokat adjon be a bíróságra, és ne a mocskolódással legyen elfoglalva! A gyerekeink érdekét tartsa szem előtt, a tisztességes temetést, és Lacika jövőjét!

Hogyan érintette, hogy Junior elvitte öntől a nagyobbik fiukat, Lacikát?

Idejött este a gyerekért, azt mondta, visszahozzák, amint a rendőrség engem kihallgatott, majd közölték, hogy nem adják vissza, nála lesz egészen addig, amíg le nem zárul a nyomozás. Odaadtam a gyerek nyugalma érdekében. Most pedig ott tartunk, hogy papírokat ad be, ideiglenes meg végleges elhelyezésről, az én mentális zavaraimra hivatkozva. Nincsenek mentális zavaraim. Próbálok Lacikáért továbbélni, mindent megtenni érte. A végsőkig kitartok, nem akarom a másik kisfiamat is elveszíteni! Mindent el fogok követni, hogy a gyerekem mellettem legyen, mert nem vagyok rossz anya. Nem mocskolódást akarok, a fiamat szeretném!

Súlyos vádak

Csilla azért vállalta az interjút, mert Junior – miután megkapta a kicsi halotti bizonyítványát – a temetőből jelentkezett be egy videóval a Facebook-oldalán. Reagált Csilla bejegyzésére is, amelyben azt írta, Junior nem látogatta a gyerekeket.  

– Megdöbbentő, nem találok rá szavakat, hogy van ilyen hülyeségekre ereje. Az anyuka kikészült teljesen, megértjük, semmi gond ezzel. Csak azt szeretném elmondani, hogy amikor négy felnőtt mellett van két gyerek, és nem az anyjuk mellett van, nem igaz, hogy fogta a kezét mert nem fogta… négy felnőtt mellett hogy tud egy hároméves gyermek kiszaladni? A legszomorúbb az egészben, hogy az ő fájdalmában, a felelősség alól kibújva elkezd mocskolni. Nem volt vele a gyerek a zebrán, és nem fog­ta a kezét az ezer százalék! – vádolta az anyát Junior.

Nem beszámítható?

A zenész többször is elismételte, mit gondol gyermekei édesanyjáról és az ő szerepéről a balesetben. 

– Nehogy azt higgyétek, hogy milyen szemét a Junior, hogy elveszi a gyereket a gyászoló anyukától! Nem veszi el senki. Csak az anyuka jelenleg tényleg nem beszámítható, ami érthető. És a felelősség terhelni fog mindenkit. Valószínűleg nem a sofőr volt a hibás, aki zöldben ment 35 kilométeres sebességgel, hanem az a négy felnőtt, aki mellette volt – mondta Junior.

Később Junior egy Lacikával közös videót is feltöltött a netre, ebben bocsánatot kért az előző kijelentéseiért. Az idősebb Lesi testvért pszichológus kezeli. Ő még nem tudja, hogy meghalt a testvére, azt hiszi, meg fog gyógyulni, s kérdezgeti, mikor tér haza.

Lacikáért harcolnak

Junior hétfőn délután átvitte Csillához a kis Lacikát, hogy együtt tudjanak lenni kicsit, kedden reggel pedig a rendőrségen tanúként és sértettként hallgatták meg. Itt a gázoló férfi egyébként részvétteljes üzenetet hagyott az apa számára.

– Halálos kimenetelű bűncselekmény esetében az áldozat helyett a sértetti jogokat más gyakorolja, kiskorú esetében a szülők. Így Junior betekinthetett a tanúvallomásokba és a helyszínrajzba, amiből egészen eltérő tényállás látszik, mint ami eddig a sajtóban megjelent, vagy amiről ügyfelem tudott. Ennek hatására változott az eddigi álláspontja is – mondta dr. Mester Csaba, Junior jogi képviselője, aki a rendőrségi kihallgatás után benyújtotta a bírósághoz azt az iratot, amely gyorsított eljárásban kéri, hogy Lacika az apa gyámsága alá kerüljön.

– Ez egy ideiglenes intézkedés, ami elsősorban a gyermek érdeke. Az anyuka most nincs olyan állapotban, hogy gondoskodni tudjon róla – folytatta az ügyvéd.

Közben Csilla is ügyvédhez fordult, hogy felvegye a harcot idősebb fiáért.

– A teljes jogi segítséget megadom Csillának, és természetesen végig fogjuk csinálni az esetleges bírósági procedúrát is, annak érdekében, hogy visszakapja a kisfiát – mondta lapunknak dr. Horváth B. Gábor büntető szakjogász.

* * *

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135633_auto_resized.jpg
origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713293412
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134839_auto_resized.png
metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713293412
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17099562_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte