Aktuális

Csilla a pándi gyilkosságról: Mellettem verték agyon a páromat

B. B.

Létrehozva: 2019.03.27.

<p>Begőzölt szomszédja egy lapáttal ütötte halálra Gyula bácsit, majd brutálisan nekiesett rémült élettársának is. Kis híján meg is erőszakolta az 53 éves asszonyt.</p>

Szörnyű haláltusa után a kórházban halt meg az a 88 éves nyugdíjas, akit a saját szomszédja, É. Mihály egy lapáttal vert halálra múlt szombaton. A 24 éves ámokfutó ezután Gyula bácsi élettársának, Csillának is nekiesett. Az asszony – bár súlyosan megsérült – csodával határos módon megmenekült. 

A padlásról tört rájuk

Felkötött karral, bevérzett szemmel és koromfekete monoklival ül lánya házának konyhájában Tóth Imréné Csilla. Az asszonyt nemrég engedték ki a kórházból, ahol törött könyökét megműtötték. Bár fizikailag felépül, azt mondja, a szörnyű éjszaka emlékét képtelen lesz feldolgozni.

– Mindenre emlékszem és sosem fogom elfelejteni, ami történt – mondta a Borsnak el­haló hangon az 53 éves asszony, aki szerint a tragédiának már volt előzménye. A szomszéd férfi, É. Mihály nem először tört be hozzájuk, már többször életveszélyesen megfenyegette őket.

– Senkije nem volt, többször segítettünk neki, adtunk ételt és vizet. Ám amikor kérdezés nélkül is bejött, szóltunk a rendőröknek – mondta az asszony. Ez azonban mit sem ért, Mihály a hátsó ablakon többször be­mászott hozzájuk, majd a padlásra feljutva tört rá a párra. Gyula bácsi és Csilla ezután már nyomatékosan kértek se­gítséget.

Hiába könyörgött

A mentálisan sérült fiú már hosszú ideje zaklatta a párt. Aznap éjjel kész tervekkel érkezhetett Gyula bácsiékhoz, és a rendőrök szerint bosszúból ölt, azt torolta meg, hogy a pár feljelentette őt. Egy hatalmas lapáttal mászott be az ablakon, érkezése után azonnal leoltotta a villanyt, hogy senki ne lássa a későbbi mészárlást.

– Mélyen aludtam. Ahogy kinyitottam a szemem, azt láttam, hogy a plafonról ereszkedik le Misi a lapáttal – mondta megtörten Csilla. Mihály ezután szó nélkül elkezdte verni Gyula bácsit. Az idős férfi utolsó erejével megpróbálta kitolni támadóját az ajtón, de esélye sem volt, Mihály ott ütötte, ahol érte.

– Végig kellett néznem az egészet. Aztán felém jött, és elkezdett ütni. Könyörögtem, hogy hagyja abba, de nem állt le. Úgy éreztem, hogy engem is meg fog ölni – mondta a családanya. Hozzátette, az ekkor már teljesen elborult Mihály megpróbálta megerőszakolni, ekkor azonban utolsó erejével rendőrért kiáltott. Valószínûleg ez menthette meg az életét, ugyanis ezután Mihály elmenekült.

Levágta áldozata fülét

A fiút mindenki ismeri a környéken, sokan rettegtek tőle.

– Egyedül élt, de van egy gondnoka, ugyanis gyámság alatt áll – árulta el a gyilkosról a szemben lakó Ibolyka néni.

– Én vettem át a leveleit, mindig kapott a kórháztól, sőt a bíróságtól is. Tudtuk, hogy mentálisan sérült, és azt is, hogy sokat iszik, olyankor mindig veszélyes volt – ingatta a fejét szomorúan az asszony. Ő értesítette Csilla lányát is a szörnyűségről.

– Voltam bent a házban, ez nem gyilkosság volt, hanem kivégzés. Úgy verte Gyula bácsit, hogy a lapát nyele eltört rajta. Még én sem fogom soha elfelejteni a látványt, nemhogy az édesanyám – vetette közbe Csilla lánya.

É. Mihály ezután Pándon rejtőzködött, az egyik helyi járőr telefonon érte utol, majd hamarosan elfogták. T. Gyula másnap, a kórházban halt meg, úgy tudjuk, bordája, koponyája is eltörött, sőt Mihály még a fülét is levágta.

Elmegyógyintézetbe vitték

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte É. Mihály letartóztatását, ennek végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A bíróság közleménye szerint a férfi 2013 óta a cselekvőképességet korlátozó, általános jellegű gondnokság alatt áll.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten