Csikó törte el a karatés lódoki csontjait

Meggyógyítja a beteg lovakat, majd leveti az orvosi köpenyét, és ringbe száll, hogy legyőzze ellenfeleit dr. Krajcsovics László lóspecialista-állatorvos. A Szegeden praktizáló doktor komoly harcművészetet űz, kyokushin karatézik. Amíg az egyik területen óvatosan és lelkiismeretesen mozog, addig a másiknál könyörület nélkül, sportszerűen földre dönti társát.

Dr. Krajcsovics László

– A karate ugyanúgy az éle­tem része, mint az orvosi praxisom – mondta a Borsnak László. – Egy barátom csábított el az edzésekre. Olykor a munkám miatt kimaradnak edzések, de ha csak tehetem, edzek és versenyzem. László elmondta, hogy a spor­tos tudását az állatoknál is képes kamatoztatni, hiszen a technikás mozdulatok miatt ráérzett, hogy hogyan kell egy ideges állathoz hozzáérni. Persze előfordult már, hogy ő húzta a rövidebbet.

A doktor úr a karaté kyokushin ágát űzi

– Az egyik versenyen úgy eltalált az ellenfelem, hogy megrepedt két bordám. Meccs után kimentünk egy kétmázsás csikóhoz, ami úgy nekilökött a karám oldalának, hogy eltörtek a csontjaim – nevette el magát a doktor. Családos apaként négy gyermeket nevel, akiket szintén a komoly tanulás és a testmozgás felé terelne, de mint mondta, csakis rajtuk múlik majd, mit választanak a jövőben.

Dr. Krajcsovics Lászlót sajnos sokszor riasztják állatkínzás miatt is