Aktuális

Csepregi Éva: Elutaztunk a szerelmi bánat elől

Bors

Létrehozva: 2019.09.23.

Anya és gyermeke együtt nézett szembe a magánnyal és az újrakezdéssel, egymást támogatva gyógyították meg sajgó szívüket, és meg sem álltak a festői szépségű Teneriféig.

Csaknem mindenki életében eljön a pillanat, amikor összetörik a szívét. Nem kis küz­de­lem kigyógyulni a lelki bá­natból, sokszor hónapokon, éve­ken keresztül háborog a lelkünk, mire újra tudjuk kezdeni az életünket. Ilyenkor a legnagyobb támaszt a családunk, a sze­retteink adják meg. Nem volt ez másképp Csepregi Éva és fia, Heatlie Dávid esetében sem. Anya és gyermeke együttes erővel néztek szembe a veszteséggel egy eg­zotikus szigeten.

– Édesanyámmal mindig is jó volt a viszonyom, és amikor mindketten szakítottunk, nagyon jól jött a közös program, mivel egymást segítettük ki a szomorúságból. Öt évig voltam együtt a volt kedvesemmel, rendkívül megviselt a különválásunk – kezdte Dávid, majd az énekesnő vette át a szót.

– Kicsit több, mint egy év eltolódással én és Dávid is szakítottunk. Nekem tizenöt év után ért véget a kapcsolatom. Tavaly nyáron úgy döntöttem, felvetem neki, nincs-e kedve Tenerifére utazni velem. Úgyhogy együtt vészeltük át ezt az időszakot, és egy kicsit itthon hagytuk a problémákat. Jól éreztük ma­gunkat, sok-sok élményt szereztünk, megismertük a szigetet, és ezzel egy teljesen új életet tudtunk kezdeni – emlékezett vissza az énekesnő, akinek szeretett fia ismét boldog párkapcsolatban él.

– Nagyon helyes lány az új párja. Én tiszta szívvel fogadok mindenkit, és bízom a fiam választásában. A nevelés ugyanis nem 27 évesen kezdődik, hanem eldől addigra – fűzte hozzá Éva, aki szerint sok édesanya ott rontja el, hogy túlságosan rátelepszik a gyerekére.

A legtöbb anya-fia kapcsolat ott romlik el, ha valaki nagyon intenzíven elkezd a gyermeke választottja ellen dolgozni. Én Dávid életébe ma­ximum akkor szólnék bele, ha valami nagyon nagy problémát észlelnék, egyébként hagyom, hogy él­je a saját életét. Teszi mindezt úgy az énekesnő, hogy szinte mindennap találkoznak a fiával, hiszen Dávid nemcsak a Neoton dobosa, hanem válása óta a szomszédja is.

– Picit sem látom annak az árnyoldalát, hogy közel lakunk és együtt is zenélünk, sőt az én ötletem volt, hogy anyu is költözzön abba a házba, amiben én is lakom. Pont volt egy eladó lakás, amikor vált, és a lakásvásárlás ötlete jól sült el. Minden jól van így. Abszolút hagyjuk egymást élni, mindamellett, hogy a kapcsolatunk szoros és napi. Mindent megosztok vele, amit szívesen teszek, hiszen egymás legfőbb bizalmasai is vagyunk – mesélte Dávid, majd Éva hozzátette:

– Arra pedig ügye­lek, hogy ne érezzen semmilyen kötelezettséget, azért, mert közel lakunk. Ha szeretne, úgyis átjön. Imádja a főztömet, és sok megbeszélnivalónk is van mindig – mondta az énekesnő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713493816
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142619_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713493816
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713493816
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713493816
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze