Aktuális

Csapdába csalták a NAV-osok a MIkulást - videó

Bors

Létrehozva: 2015.12.07.

Az adóhatóság emberei egy boldog budapesti család szerepét játszották el, akiknek a gyerekei már nagyon várták a Mikulást.

A NAV ellenőrei egy budapesti családot alakítottak, akik gyerekeik számára rendeltek egy Mikulás műsort. A férfit telefonon keresték meg, és beszámoltak a kicsik tavalyi viselkedéséről is.

A Mikulásnak öltötzött férfi együtt töltötte a délután az álcsaláddal, énekeltek,nevettek, közös fotót készítettek, majd a műsor végeztével a piros ruhás férfi elindult. Az utolsó lépés a liftnél várakozó férfi kifizetése lett volna, de ehelyett a szülőt játszó ellenőrök visszahívták a lakásba, hogy még mutassanak neki valamit. A konyhában egészen váratlan látvány fogadta a Mikulást, ugyanis két NAV-igazolvány volt, amit még mutatni szerettek volna neki.

Mivel a férfinak nincs vállalkozói igazolványa és számlát sem adott, bírságra számíthat, ami tudomása szerint elérheti a 200 ezer forintot. A férfi mindenrről a Tényeknek mesélt, akik megkeresték az adóhatóságot, de csak azt árulták el, hogy az ünnepek során fokozott ellenőrzésekre lehet számítani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137750_auto_resized.jpg
origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713409216
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137541_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Orbán Viktor: Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134537_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713409216
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138457_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713409216
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713409216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713409216
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni