Aktuális

Csányi: Le kell számolni az irreális fizetésekkel!

K. B.

Létrehozva: 2020.04.21.

Egyhangúlag választották meg harmadszor is az MLSZ elnökének Csányi Sándort, aki az NB I lehetséges folytatása mellett az irreális fizetésekről és a légiósokról is beszélt.

A járvány miatt először tartott interneten közgyűlést az MLSZ, amelyen eldőlt: újabb öt évig Csányi Sándor lesz az elnök. A szövetséget 2010 óta irányító szakember leszámolna az irreálisan magas focistafizetésekkel.

– A válság alkalmat kell adjon, hogy minden csapat átgondolja a játékospolitikáját. Azt kérem a kluboktól, hogy a sokszor irreális fizetéseket, keretlétszámot, nem ésszerű
költséggazdálkodást számolják fel! – mondta Csányi.

Hozzátette, az NB I-et nézve ötszörös különbségek vannak az átlagfizetések között, ugyanakkor ha megnézzük a helyezéseket, vagy a játék színvonalát, ez messze nem tükröződik a pályán. A Bors rákérdezett, a probléma megoldására bevezetnek-e bérsapkát, ami maximalizálja egy-egy játékos fizetését.

– Tervezzük, hogy a bevételek arányában bértömeget határozunk meg, ez valamilyen szintű korlátot jelent. De tőlem az sem idegen, hogy legyen bérsapka, de ezt csak a klubokkal egyeztetve vezetnénk be.

Csányi elmondta, a magyarokkal lehet népszerűsíteni az NB I-et. Úgy fogalmazott: az, hogy jönnek-mennek a külföldiek, akiknek a nevét sem tudják a nézők, kevés, hogy megteljenek a stadionok.

A vírus miatt félbeszakadt bajnokságról azt mondta, ha június 13-ig nem lehet folytatni, le kell zárni. Ez esetben két forgatókönyv van: nem lesz feljutó és kieső sem, vagy lesz
feljutó és 14 csapatos lesz az NB I. De hozzátette, a kialakult helyzetben az is kérdéses, a következő szezonban egyáltalán mely csapatok tudják vállalni az indulást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei