Családirtás a Rózsadombon – Pár napja már jártak a rendőrök a családnál

Családirtás a Rózsadombon – Pár napja már jártak a rendőrök a családnál

bűnügy
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 24. 05:20
Döbbenetes, a sokat látott helyszínelőket is megrázó kép tárult a lakásba bejutó rendőrök szeme elé: a családfő és felesége vérben úszó holtteste mellett a pár négyéves kisfia is élettelenül, összeszurkálva hevert a padlón.
Bors

Egy mentő és egy rendőrautó érkezett péntek délben a II. kerületi Zöldlomb utca egyik társasházához. Az egyik lépcsőház második emeleti lakásának a tulajdonosa értesítette őket, mert az albérlőit nem tudta elérni telefonon. A helyszínre siető szakembereket sokkolta a látvány.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte: a 35 éves családfő, S. Levente megölte 31 éves élettársát és a 4 éves gyereküket, majd öngyilkos lett. A házat szinte hermetikusan lezárták a rendőrök, a hazaérkezőket is csak az igazolványaik felmutatásával engedték vissza. Telefonon azonban beszéltünk az épület egyik lakójával. Neve elhallgatását kérve annyit mondott, hogy a házban élők úgy tudják, a férfi késsel végzett a családjával, kisfiát és élettársát is többször megszúrta. A fegyvert azután maga ellen fordította. A lakók szerint már csütörtökön hangos veszekedés szűrődött ki a lakásból, arra viszont senki sem számított, ami ezután következett. 

A budai elit negyed lakóit megviselte a szörnyű családi tragédia híre.

– Többször veszekedés hallatszott a lakásukból, és látszott, hogy a családfő problémás lehet – mondta a Borsnak egy szomszéd, aki szerint né­hány napja már történt egy rendőri intézkedés egy elfajult perpatvar miatt.

Ezzel kapcsolatban a BRFK azt közölte, hogy augusztus 20-án kora délután a családanya hívta őket, mert elmondása szerint az élettársa elvette a kulcsait. A járőrök a helyszínen meghallgatták őket, de elmondták, hogy szóváltást követően rendezték a köztük lévő vitát, így a helyszínen további rendőri intézkedésre okot adó körülmény nem merült fel.

A helyszínelés még péntek késő délután is tartott, ekkor még a holttesteket sem szállították el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy féltékenység, más jellegű személyes konfliktus vagy valamilyen pszichiátriai betegség áll-e családi tragédia hátterében.

Fekete krónika

Az elmúlt években történt legsúlyosabb családirtásokat gyűjtöttük kronológiai sorrendbe.

– 2005. április: Először saját nagymamáját ölte meg, hogy ellopja a pénzét M. Viktor Gyálaréten. Betörésnek álcázta tettét, így nem bukott le. Három évvel később részegen egy baltával megölte a feleségét, majd a 9 éves kisfiukat saját kezével fojtotta meg. Tényleges életfogytiglant kapott, de 2016 decemberében felakasztotta magát a börtönben.

– 2008. október: a budai milliomos családirtóként elhíresült P. Károly feleségét nyolc, lányát pedig tizennyolc késszúrással ölte meg, majd a saját nyelvét is levágta Budán. Az akkor vezető beosztásban dolgozó férfit beszippantotta egy szekta, valószínűleg ez okozta a tragédiát. Kényszergyógykezeléséből már szabadulhatott.

– 2010. március: korábban pszichológus is kezelte a skizofrén tényői férfit, mégis megtörtént a tragédia. Sz. Kolos elveszíthette az eszét, és egy baltával megölte feleségét és két kislányát, majd saját torkát is átvágta egy láncfűrésszel.

– 2012. április: H. Csanád Jutas nyugalomra vágyott, amiben akadályozta a családja, ezért úgy döntött, hogy megöli őket. Kulcson először a saját testvérével végzett, másnap a nagyapját ölte meg. Pár nappal később a nővérére támadt rám, de ő megmenekült, helyette az apját ölte meg. Minden áldozatát halálra szur­kálta.

– 2013. október: A 49 éves baracsi férfi valószínűleg egy vita miatt esett neki 17 éves feleségének, fojtogatta, majd egy kalapáccsal agyonverte a házukban. A 21 éves fiuk átaludta az egészet, őt egy párnával fojtotta meg álmában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.