Aktuális

Családi tragédia Mélykúton: három gyermek előtt végezte ki a párja Melindát

Bors

Létrehozva: 2019.12.20.

A győri családirtás után itt az újabb vérfürdő. A szívtelen férfit az sem hatotta meg, hogy három gyerek tartózkodik a házban.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Zokogva mutatja meggyilkolt testvére fényképét Orsós Krisztina, akinek a  a nővérét kegyetlenül megölték, és az otthona hamuvá vált. A Mélykúton élő Melinda ugyanis a gyermekeivel szerda este az ő házába menekült a megvadult élettársától, aki – miután rájuk talált – egy késsel elvágta a nyakát, majd mellkason szúrta. A vérengzés után megengedte a gázt, felgyújtotta a házat, és a fegyvert maga ellen fordította, de már nem tudta befejezni a tervét.

T. József életben maradt.

Orsós Melinda és a garai T. József néhány hónapja alkottak egy párt. A férfi szinte azonnal odaköltözött abba a házba, ahol a 30 éves nő nevelte a gyermekeit. A 27 éves férfi a rokonok szerint őrülten féltékeny volt, rendszeresen bántotta az édesanyát.

– Melinda rettegett tőle, ezért szerdán munka után elment a szomszédos településen lévő rendőrségre. A járőrök később hazavitték, majd magára hagyták. Végül összepakolt és a gyerekeivel együtt átjött hozzánk – mesélte a Borsnak az áldozat testvére, Krisztina.

A férfi azonban az esti órákban megjelent náluk. Az épületben a két nő mellett a két-két gyermekük is ott tartózkodott.

Üvöltözött, majd felkapta az egyik késem a konyhapultról. Könyörögtem, hogy tegye le, mert a gyerekek is itt vannak, de teljesen elborult az agya – emlékezett vissza a könnyeivel küszködve a megtört testvér.

A 27 éves támadó egy váratlan pillanatban elvágta élettársa torkát, majd a mellkasába döfte a kést. A gyilkosság után megfogta a gyerekeket és pizsamában kitette őket az utcára, aztán megengedte a gázt és felgyújtotta a házat, majd magába döfte a kést. A kiérkező mentősök még életben tudták tartani, jelenleg kórházban van.

Törvényt módosítanak a családirtás után?

A tegnapi kormányinfón is terítékre került az elmúlt idők legsokkolóbb eseteként számon tartott győri gyermekgyilkosság. Ismeretes: a felesége ellen elkövetett brutális gyilkossági kísérlet miatt a sitten ülő, de kedvezménnyel szabadult H. Gábor egy láthatáskor megölte nevelt lányát és saját fiát, majd magával is végzett.

– Súlyos hibát követtek el mind az első-, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek – jelentette ki a kormányinfón Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Közölte, ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki a férfira, akkor még mindig börtönben ülne. Gulyás Gergely elmondta: a kabinet a szerdai ülésén hallgatott meg tájékoztatást az esetről, amely után úgy ítélték meg, hogy a férfit érintő eljárás teljes kivizsgálására van szükség.

Hozzátette, a kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogyha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani. A család azóta is romokban hever, életük kettétört, az édesanya, T. Annamária azóta is sokkos állapotban van.

– Egyszerűen nem értjük, hogyan engedhették el, azok után, amit a lányommal tett. Főleg azok után, hogy kezdetben aránytalanul kis büntetést kapott – mondta lapunknak Szépné Polgár Margit, a gyerekek nagymamája.

A horrorfilmbe illő pillanatoknak Melinda testvérének az ötéves kislánya, a kétéves fia, s az áldozat kisebbik lánya, a tízéves Emese is szemtanúi voltak. Mindanynyian sokkos állapotban vannak.

Melinda kisebbik lánya hárompercenként felkelt éjszaka és őrjítő sikításba kezdett. A család szerint József nem volt beszámítható, a gyerekek elmondása szerint korábban egy erdőben fojtogatta is az anyjukat, aki nem véletlenül ment el a rendőrségre.

Ezzel kapcsolatban természetesen megkerestük a rendőrséget. Kérdéseinkre csütörtök este egy közleményben reagáltak. Mint írják, a megölt nő a bűncselekmény elkövetése előtt néhány órával elment a Jánoshalmi Rendőrőrsre, ahol segítséget kért a rendőröktől, mivel jelenlegi barátjával – aki ideiglenesen lakik nála – megromlott a viszonya, féltékenysége miatt vitatkoznak, többször megfenyegette, ezért azt szeretné, ha elhagyná a házát.

A nő elmondta, hogy barátja fizikailag sosem bántalmazta, nem kéri eljárás megindítását a barátja ellen, csak annyit szeretne, hogy elköltözzön tőle. A rendőrök tájékoztatását követően – többek között élettársa ellen zaklatás miatt megteheti a feljelentését –, azt a választ adta, hogy még átgondolja.

Ezt követően a szolgálati gépkocsival az egyenruhások lakására vitték a nőt, hogy segítsenek neki. Megérkezésükkor nem volt otthon a férfi, majd a nő úgy döntött, hogy az éjszakát testvérénél tölti gyermekeivel.

A rendőrök ismét felhívták a figyelmét, hogy megteheti a feljelentését, amire ismét azt a választ kapták, hogy gondolkodik rajta. Ezután a gyerekekkel együtt elmentek testvéréhez, ahol később a bűncselekmény történt.

A gyanúsítottat a kórházban csütörtök este kihallgatták a nyomozók, melynek során a bűncselekmény elkövetését elismerte, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145283_auto_resized.jpg
vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól