Aktuális

Családi tragédia: fiaival együtt halt meg a népszerű tévés műsorvezetőnő

Bors

Létrehozva: 2016.04.12.

Holtan találták dallasi otthonában Stacy Fawcett tévést és két fiúgyermekét. Egyelőre úgy fest, az idősebbik fiú felelős a szörnyűségért.

Április 8-án három vérbe fagyott holttestet találtak egy planói házban. A People magazin megtudta, hogy az egyik áldozat Stacy Fawcett volt, mellette pedig ott hevert két fia, a 17 éves Josiah és a 19 éves McCann, akinek halálát csak a kórházba szállítás után állapították meg. A rendőrség szerint szinte biztos, hogy McCann egy késsel mészárolta le először anyját, majd testvérét, végül pedig saját magával is végzett.


A Dallas Morning News úgy tudja Justin Fawcettől, az elhunyt tévés testvérétől, hogy McCann Utu Jr. egy évvel ezelőtt két agyrázkódást is elszenvedett, és azóta állítólag teljesen megváltozott a személyisége, és olyan volt, mintha kifordult volna magából. McCann a Plano West középiskola kosárlabdázója volt, egyik agyrázkódását egy meccsen szenvedte el, a másodikat pedig állítólag akkor, amikor egy iskolatársával összeverekedett. Miután elvégezte a gimit, nem tanult tovább és édesanyjával, valamint öccsével élt egy háztartásban.

It's a crazy morning on News 8 Daybreak! #wxtakeover

Posted by Colleen Coyle on Saturday, April 2, 2016


– Az a McCann, akit én ismertem, nem tett volna ilyet. Imádta Josiaht és az édesanyját is. Ám tavaly tavasz óta McCann sokkal zárkózottabb lett, nem nagyon járt társaságba, és mindenki arra panaszkodott, hogy mennyire megváltozott. – idézi a helyi lap Waseem Limbadát, aki elsős gimnazista kora óta ismerte a feltételezett gyilkost.

Fawcettet Dallas kedvenc gasztroszemélyiségének tartották, aki imádott enni, írni, műsort vezetni és mindent, ami az evéssel kapcsolatos. Ugyanakkor édesanyja szerint a lánya az utóbbi időben egyre nehezebben bírt 19 éves fiával, aki a Twitteren több zavaros üzenetet is megosztott a múlt héten.

„Tartozol magadnak annyival, hogy a belső álmaidat fizikai valósággá változtatod”
 
„Talán én leszek a következő, aki meghal.” 
 


Az édesapa, idősebb McCann Utu nem nyilatkozott a sajtónak, mindössze egy közleményt adott ki.

– A fiaim voltak az életem, Stacy és én nagyon büszkék voltunk arra, hogy milyen fiatalemberekké váltak. Arra kérem a sajtó munkatársait, hogy tartsák tiszteletben a gyászomat.

A család megsegítésére a GoFundMe nevű adománygyűjtő portálon pénzt gyűjtenek a család temetésének költségeire, ezidáig 33 ezer dollár (közel 9 millió forint) gyűlt össze.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145009_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589510
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól