Rendkívül ritka betegség sújtja Kalmár Hannát. A Veszprém megyei Csabrendeken élő négyéves kislánynál születése előtt semmi problémát nem észleltek az orvosok. Mikor azonban világra jött, még az édesanyjának sem mutatták meg. Hamarosan kiderült: Pfeiffer-szindrómában szenved.
– Hanna betegsége a csontozat és az idegrendszer rossz fejlődéséből alakult ki. A rendellenesség 1 millió 100 ezer gyerekből egyet érint, itthon hárman küzdenek ezzel. Betegsége miatt a koponyacsontjai nem voltak a helyükön. Félévesen megműtötték, hogy az agya rendesen fejlődhessen, de a szövődmény sajnos vízfejűség lett – magyarázta a Borsnak az édesanya, Bódis Veronika, aki még számos megpróbáltatás előtt áll a kislányával.
– Eddig ötször műtötték a koponyáját, amit az orvosok még három-négy lépésben készülnek helyrehozni. Erre 12 éves koráig van idő, addig fejlődik ugyanis az agy. Hanna emellett nem tudja becsukni a szemét, így nyitott szemmel alszik. Azt pedig, hogy lyukas a szíve, még nem is említettem… – sorolta Veronika.
A mindezek ellenére életvidám Hannát édesanyja rendszeresen viszi kezelésekre, amik nagyon költségesek. Sokan próbálnak segíteni a családon, több jótékonysági eseményt is szerveztek már nekik. Habár a kislány feje nagyobb az átlagosnál, szellemileg teljesen ép. A mozgása jónak mondható, csak az egyensúlyt igénylő feladatok nem mennek még neki.
– Hanna már óvodába jár, amit nagyon élvez. Szerencsére néha érik csak kellemetlen megjegyzések. Nekünk azonban így is ő a legszebb a világon – jelentette ki az édesanya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.