Csak most fogta fel a magyar boszorkány, hogy gyilkosságot követett el Ausztriában

Csak most fogta fel a magyar boszorkány, hogy gyilkosságot követett el Ausztriában

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 12. 14:48
<p>A nő egy szekta tagja volt.</p>
Kisalföld

Mint arról korábban írtunk, osztrák nyugdíjas hölgyektől több mint 300 millió forint értékű eurót zsarolt ki az a három középkorú nőből álló bűnbanda, amely figyelmeztetés, bosszú gyanánt ingatlanokat is felgyújtott egy dél-ausztriai városnál. 

A csak „nőtrióként" emlegetett mini-szekta egy 72 éves asszony megfojtásáért is felelős. Sőt, az okkult hármas magyar állampolgárságú tagja, H. Barbara oltotta ki az asszony életét. A nő november 25-e óta van előzetes letartóztatásban a klagenfurti börtönben.

A villachi miniszekta két másik tagja, a főboszorkaként emlegetett Margit T. és a sofőrként ténykedő Melitta O. is ott várja a nyomozás végét, de Margit továbbra is tagadja Barbara állítását, miszerint Barbara az ő parancsára ölte meg az ügyfelüket - írja a Blikk.

Balsors előli védelem címén 2013 óta 32 millió forintot csaltak ki a nyugdíjas hölgytől, aki a főboszorkára hagyta öröklakását, majd gyanút fogott, s visszakövetelte a 100 ezer eurónak megfelelő összeget, továbbá meg akarta változtatni a végakaratát. Ekkor végzett vele a magyar nő.

Ügyvédje szerint a nő csak akkor fogta fel hogy őt vádolják a gyilkossággal, amikor visszavitték a helyszínre és felidézték a történteket. H. Barbara ekkor mutatta meg az ügyészeknek egy bábun, miként fojtotta meg a nyugdíjas hölgyet.

– Védencem ma is kitart amellett, hogy parancsot teljesített, illetve a legutóbbi személyes találkozás során is éreztem, hogy könnyen befolyásolható személy, aki valóban hisz egy felsőbb hatalomban, amelynek Margit T. a médiuma, de lassan kezd benne tudatosulni, hogy ártatlan ember halt meg a keze által. Minden a pszichológiai szakvéleményen múlik - tette hozzá a nő ügyvédje, aki szerint H. Barbara nem beszámítható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.