Aktuális

Csak befestette a haját, de ezzel majdnem két ember halálát okozta 

Bors

Létrehozva: 2016.11.23.

A 30 éves Jess Strachan öt hónapos terhes volt, amikor úgy döntött, nem akar szőke lenni, inkább befesti a haját barnára - írja a The Sun magazin. De ahelyett, hogy boldogan nézett volna tükörbe, szörnyű allergiás reakciója lett, arca úgy feldagadt, hogy alig bírta kinyitni a szemét.

Azonnal kórházba ment, ahol nem látták el, mondván, hogy várandós, emiatt félő volt, hogy árt a gyógyszer a magzatnak. A nő mint kiderült, a PPD-re reagált így, amely szinte minden festékben megtalálható. Strachan végül egy egészséges fiúgyermeknek adott életet, aki már 16 hónapos. Harry élete viszont veszélyben volt, mert anyján pár napig tényleg nem tudtak segíteni. 

A gyilkos összetevő: PPD

“Az arcom úgy feldagadt, hogy egy szörnynek tűntem, a férjem rám sem mert nézni” - mesélte a  nő, aki azóta is magát okolja a történtek miatt, hiszen nem végezte el a patch tesztet, amelyet ha nem mulaszt el, akkor probléma nélkül megúszta volna ezt a kalandot. “Most már tudom milyen veszéllyel járhat a hajfestés, ezért azt javasolom másoknak: ne kövessék el ugyanazt a hibát, amit én.”

Az asszony nem először festette be a haját, 12 évvel korábban már csinált ilyet, de akkor nem volt semmilyen allergiás reakciója, pont ezért nem gondolta, hogy baja lehet belőle. Fodrász barátja javasolta neki, hogy várjon legalább öt hónapot, addig ne fesse be a haját, nehogy ártson vele a gyermekének. A nő megfogadta, ahogy azt is, ha eddig nem volt baja a festékkel, akkor most sem kell aggódnia. 

A nőnek először csak viszketett a fejbőre, aztán másnap reggelre a homloka és a szeme bedurrant. Bár a kórházból hazazavarták, másnap ismét bement a férjével, mert addigra a nő egész arca felpuffadt, úgy nézett ki, mint egy lufi. “Körülbelül háromszor akkora lett a fejem, mint volt, de így sem láttak el“ - mondta az anya, aki azt is hozzátette, fájdalmai voltak és nem csak a saját életét féltette. A nő ezt követően ismét felkereste a fodrászát, aki két órát mosta a haját, hogy valamit enyhíteni tudjon a szenvedésein. (Hiába)

Másnap már nem tudta kinyitni a szemét és még erősebbek lettek a fájdalmai. Elment a háziorvosához, aki mondta neki: a legnagyobb szerencséje az, hogy külső reakciója volt, nem belső, mert az utóbbi eset a magzat életét követelte volna. A doktor antihisztamint írt fel a nőnek, aki ennek köszönhetően 3 nap alatt jobban lett, majd egy héttel később teljesen felépült. 2015 júliusában pedig életet adott fiának, akinek kutya baja sem volt. “Mindketten zokogtunk, mikor a saját szemünkkel láttuk, egészséges” - emlékezett vissza.

Itthon nem tud PPD-t tartalmazó festéket venni

Korábban a 39 évesen Julie McCabe halálát okozta a hajfesték. A kétgyerekes anya először anafilaxiás sokkot kapott, majd kómába esett,  egy évvel később, 2015-ben pedig elhunyt.  2011-ben egy 17 éves brit  lány,Tabatha McCourt a hajfestés után rosszul lett, hányni kezdett, majd összeesett és a kórházba szállítást követően elhunyt. Halála előtt 180-as pulzust mértek nála, amelynek értéke gyakorlatilag megegyezik azzal, amit szívroham alatt mérnek a betegeknél. Mindkét esetben a PPD-t tették felelőssé a történtek miatt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713539714
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713539714
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713539714
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713539714
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot