Aktuális

Claudia Cardinale viseli Adrien ékszereit

Bors

Létrehozva: 2020.02.24.

Mint a legtöbb kislányt, Nagy Adrient is már gyerekkorában érdekelte a divat, elvarázsolták a szép ékszerek és ruhák. Ám a magyar lány nem állt meg a gyerekkori álmodozásnál, előbb divattervezőnek tanult, egészen New Yorkig jutott tehetségével, Marc Jacobsnál dolgozhatott.

Forrás: AFP

Később az ékszerek felé fordult, s milyen jól tette: ma már Tatár Csilla, Rúzsa Magdi, Zséda, Ördög Nóra és Görög Zita állandó vásárlója, Gera Marina pedig az ő fülbevalójában vette át a nemzetközi Emmy-díjat az Örök tél című filmért. Sőt még Claudia Cardinale is az ő ékszerében nyűgözte le a magyar közönséget, amikor 2015-ben Miskolcon járt. 

Már tíz éve terveztem ruhákat, amikor felfedeztem magamnak az ékszereket, mint új kifejezési formát. Amerikában megfigyeltem, hogy ha ott egy híresség egy egyszerűbb ruhát vesz fel, a kiegészítőkre még jobban figyel. Az én ékszereim azért különlegesek, mert a minimalista stílussal ellentétben éppen a színeket, a csillogást és a feltűnést képviselem – magyarázta Adrien, aki úgy tudja, Cardinale a mai napig hordja az ékszert, amit tőle kapott.

Gera Marina pedig egy egész táskányit vitt a kiegészítőiből New Yorkba a díjátadóra.

– Eljött hozzám a stylistjával, megmutatta a ruháját. Több ékszert is választottunk neki, ami illett a zöld estélyihez, ő aznap döntötte el, mit vesz fel végül – folytatta Adrien, akit tehetségéért az Inspiráló Nők-díjra is jelöltek, ahogy egyébként Gera Marinát is.

Díjat érhet a csillogás

A Femcafe.hu 2018-ban indította útjára az Inspiráló Nők Estjét, azzal a céllal, hogy olyan nőket állítson reflektorfénybe, akik munkásságukkal elismerésre méltó teljesítményt nyújtottak.

A portál az olvasók közreműködésével díjazza az inspiráló nőket, a jelöltekre a Femcafe.hu oldalán szavazhatnak az olvasók. Nagy Adrien, a Rienne Creations alapítója a leginspirálóbb designer kategória jelöltje Németh Edina papír­installáció-tervező, valamint Garam Judit és Kovács Adél a NUBU tervezői mellett.

Gera Marina a leginspirálóbb fiatal tehetség kategóriában versenyez Cserháti-Herold Janka termékenységtudat-szakértő és dr. Farkas Alexandra táj- és környezetkutató, tudományos újságíró mellett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713510612
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510612
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült