Aktuális

Cipősdobozba tette halott csecsemőjét a horroranya

Bors

Létrehozva: 2020.03.01.

Ítélethozatalra készül a bíróság annak az asszonynak az ügyében, aki miután otthonában titokban megszülte fiúgyermekét, cipősdobozba rejtette, hogy ne derüljön ki, mit tett.

A nő élettársával élt Magyarmecskén, Baranya megyében. Megbeszélték, hogy nem akarnak közös gyereket. Mint ahogy azt korábban megírtuk az előkészítő tárgyaláson Brigitta nem tartotta magát bűnösnek tettéért. Ügyvédje szerint pedig a nő nem büntethető, mert úgynevezett korai petefészek-kimerülés szindrómája van, ami pszichés gondokat okoz nála.

Az asszonynak ezen a terhessége előtt már volt két abortusza. Az egyik a korábbi kapcsolatában, a másik alkalommal a jelenlegi élettársától fogant magzatot dobta el magától, korábbi egyezségük miatt. Elkezdtek gyógyszerrel védekezni, de ezt Brigitta egy idő után abbahagyta, erről élettársának is szólt. Végül 2018. nyarán teherbe esett, ezt viszont titkolta. Inkább bő ruhákat öltött magára, amikkel leplezni tudta állapotát. De eljött a nap, 2019. április 3-ról 4-re virradó éjszakán beindult a szülés.

A vádlott a fürdőszobájukba ment, ahol egy fiúgyermeknek adott életet. A köldökzsinórt egy ollóval vágta át, majd a szüléssel járó vérszennyeződést feltakarította. Az ellátatlan újszülött pár órán belül elhunyt. A gyerek testét a vádlott egy nylon zacskóba tette, arra még egy zacskót ráhúzott, nyílását több alkalommal körbe tekerte, majd fehér színű szövetbe csavarta, aztán egy papír cipősdobozba tette és a dobozt a ház egyik szekrényének polcára tette.

A vádlott a szülés tényét a család előtt titkolta, annak ellenére, hogy erősen vérzett, mert a testében a méhlepény egy része bent maradt. Ettől vérmérgezést kapott, amibe majdnem belehalt. Párja hívta ki hozzá a mentőket, miután ájult állapotban talált rá a fürdőben. Kórházba szállították, ahol az ellátás során kiderült, hogy nemrég szült.

A rendőrök kimentek a nő otthonához, ahol megtalálták az újszülött tetemét. A nyomozás során bebizonyosodott az emberölés bűntette. Az ügyben pénteken hirdet ítéletet a Pécsi Törvényszék.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713488711
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713488711
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713488711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713488711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze