Aktuális

Cipője buktatta le a betörő Hamupipőkét

Bors

Létrehozva: 2016.08.16.

Irénke elhagyta a cipőjét a ház előtt, ahová betört. Pechjére nem a herceg találta meg, hanem a rendőrök, és szagminta alapján azonosították.

Forrás: Police.hu

A bokodi Hamupipőkének becézik a helyiek azt a 49 éves nőt, aki elhagyta a cipőjét egyik éjszaka, de az ő sorsa nem egészen úgy végződött, ahogy a Grimm testvérek meséjében. Az ő hercege egy rendőrnyomozó lett, aki őrizetbe vette, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

Irénke ugyanis március végén elhatározta, hogy betör egy házba a Száva utcában, ahol ismerte is a lakókat.

– A szúnyoghálót lefeszítette, a családi ház ablakát benyomta, majd a lakásból ruhákat és egy mobiltelefont lopott el. A rendőrök a helyszíni szemlén egy pár cipőt találtak – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. Talán a nagy sietségben hagyta hátra, és lábbeli nélkül sétált haza a zsákmánnyal.

Egy hó­nappal később a Béke utcában Irénke megismételte a betörést, ekkor húsokat és befőtteket vitt el. Úgy tud­juk, az elhagyott cipő segítette a nyomozókat, hogy beazonosítsák a tolvajt. Információink szerint Irénke a kapitányságon beismerő vallomást tett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088416_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezt gondolja Mészöly Géza arról, hogy Marco Rossi beérte az örökranglistán az édesapját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711638018
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17059938_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711638018
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei