Aktuális

Cinóber-ügy: ismert maffiózó köpött a merényletről

P. G. J.

Létrehozva: 2014.07.22.

Szembesítette a rendőrség a Cinóber-gyilkosság ügyében felbujtással gyanúsított F. Attilát azzal a férfival, aki állítja: maga vitte autóval az emberölés helyszínére Jozef Rohácot.

 – Szemedbe mondom: egy zöld Mercedest adtál nekem, hogy azzal vigyem el Rohácot Cinóber házához – vázolta F. Attilának Zs. Imre, hogy milyen körülmények között készítették elő Cinóber, azaz Domák Ferenc megölését. Arról is beszélt, hogy F. Attila ismerte a tervet: Cinóbert lecsalják a háza elé, és ott Rohác megöli.

– Attilának nem volt zöld Mercedese a gyilkosság idején – nyilatkozta a Borsnak Parti Ágnes, F. Attila ügyvédje. – Azt mondta, semmi nem igaz Zs. Imre állításaiból. Megdöbbent, hogy egy olyan ember vallomását használja a hatóság bizonyítékként, aki néhány hónapja egy tárgyaláson bírói kérdésekre megerősítette: korábban a kihallgatásai során többször is hazudott a rendőrségen.

A szlovák és a magyar alvilágban is otthonosan mozgó Zs. Imre jogerős büntetését tölti zsarolásért. Ő hívta a kilencvenes évek elején Magyarországra Jozef Rohácot, akire akkor az Energol Rt. telephelyének őrzését bízták. Ő az, aki 60 oldalas leleplező vallomást tett Fenyő János meggyilkolásának ügyében is, majd símaszkban jelent meg a bíróságon. Ott a bíró kérdésére elmondta, hogy van, amire nem válaszolhat, mivel a válasz államtitkot képez. Ebből kiderült, hogy vélhetőleg vádalkut kötött. Zs. Imre állította: jól ismeri Jozef Rohácot, aki szerinte őellene is elkövetett egy merényletet: 1999-ben Szlovákiában egy fejlövéssel meg akarta ölni. Rohác állította: semmi nem igaz a férfi szavaiból.

Célpontból lett haver

– Jozef Rohácot Zs. Imre hozta Magyarországra, mert Zs. meg akarta öletni F. Attilát – a kecskeméti maffiaperben 12 évre ítélt, majd váratlanul szabadlábra helyezett Radnai László beszélt így Zs. Imréről mint olyan emberről, aki gyilkosságokra ad megbízást. Vagy épp miután elfogják, a börtönből megzsarol keresztapákat, hogy fizessenek a családjának, különben borít. Vallomása szerint végül – mint egy krimiben – F. Attila összebarátkozott Roháccsal.

Az eset

1996. december 18-án egy ismerőse telefonon a háza elé hívta a lányok futtatójaként ismert Domák Ferencet, alvilági gúnynevén Cinóbert. A férfi fejébe két lövést eresztett a tettes, ez már a gyilkosság helyszínelésekor kiderült. Mint azt korábban megírtuk, feltehe­tőleg tartozásai miatt végeztek vele. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672218
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067676_auto_resized.jpg
life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672218
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei