Aktuális

Ceruzaelemmel kell mennie a betegnek a János kórházba

BLN

Létrehozva: 2015.12.19.

Ceruzaelemeket kell vinnie a betegeknek a Szent János Kórház belgyógyászatára bizonyos vizsgálatokhoz. A Bors is vitt magával.

Megdöbbentő fotó kering az interneten a fővárosi Szent János Kórházból. Egy A4-es méretű papíron az áll, a kezelésre járó betegek szíveskedjenek magukkal hozni négy darab AA méretű ceruzaelemet vérnyomás-monitorozáshoz, a 24 órás EKG-hez (Holter-vizsgálat) pedig egy darab AAA elemet. A kérés egy héttel ezelőtt került ki, az alján látható a Szent János Kórház belgyógyászati osztályának pecsétje.

A Bors az intézményben igyekezett utánajárni a kép eredetiségének. A felirat azóta eltűnt a folyosókról, ám valóban kikerült december 12-én. Ezt erősítette meg a Borsnak a belgyógyászat egyik nővére.

– Erre kértük a betegeinket, mert a 24 órás vizsgálatokhoz szükségesek a jó elemek. A kórház sajnos nem tud adni. Gyakran az elemek minősége is rossz, jobb, ha a páciensek maguk hoznak – mondta a nővér. Az elemeket a vizsgálatok végén minden esetben vissza is adják. – Ez az ország bármelyik kórházában előfordulhat – tette hozzá a nővér.

A Bors munkatársa elemeket is szeretett volna átadni. Bár elismerték: minden egyes elemnek nagyon örülnének, felajánlásunkat csak a Szív Adj A Szívnek Alapítványon keresztül fogadhatják el.

– Elég végigmenni a folyosókon, és kiderül, mi mindenben szenved hiányt a kórház – fakadt ki a Borsnak az egyik beteg. A kezelésekre járó Mária a vécépapírhiányra, a mosdók állapotára, terjengő szagokra panaszkodott.

– Minden nővér erején felül teljesít. De hamar elfogy a türelmük, ami érthető, hiszen kevesen vannak. Nálunk harminckét betegre jut két nővér! – mondta a kórház egyik idős férfibetege.

– Az elem a legkevesebb. A betegeket szinte naponta kérik, hozzanak pelenkát, ellátást magukkal. Hol van tea, hol nincs, egy kis darab zsömlével kellene beérniük a betegeknek, ha a rokonoktól nem kapnának többet – mesélte egy korábban a kórházban dolgozó, névtelenséget kérő másik nővér. – Nem csak az orvosok, a nővérek is folyamatosan hagyják el a pályát. A 70-80 ezer forintos fizetések nem marasztalják őket, amúgy is egyre túlterheltebbek. 

A Bors munkatársa az intézményben találkozott dr. Nagy Péter orvosigazgatóval is, ám ő időhiányra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. A sajtóosztályhoz irányított, ám eddig nem érkezett válasz kérdéseinkre. (Jegyzetünk itt.)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144206_auto_resized.jpg
vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713533416
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17125081_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713533416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak