Aktuális

Ceglédberceli tragédia - Facebookozva száguldottak a halálba

Bors

Létrehozva: 2018.05.23.

Forrás: Mihádák Zoltán, MTI

Kilenc román állampolgár vesztette életét a magyarországi Ceglédbercelnél kedden délután történt mikrobuszbalesetben. A járművet Maros megyében íratták forgalomba. A sofőr a közösségi oldalon csevegett a tragédiát megelőzően. Így élőben közvetítette a kilenc ember halálát okozó tragédiát - közölték romániai hírforrások. 

A bukaresti sajtó kedden késő este olyan felvételt tett közzé, amely néhány másodperccel a frontális ütközés előtt készült, mégpedig a román mikrobusz sofőrjének mobiltelefonjával. Az Adevărul napilap honlapja szerint a rövid videót  – amelyen hangos zene, valamint beszélgetés hallható – a járművezető egyik ismerőse tette közzé.

A felvétel tanúsága szerint a sofőr élő kapcsolatot létesített a Facebook közösségi oldalon vezetés közben, és vélhetően a figyelmetlensége miatt hajtott át a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a homokot szállító teherautóval. Jól kivehető, hogy a mikrobuszt vezető férfi nem vesztette el az uralmát a jármű fölött.

A sofőr önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és  egy egyenes útszakaszon egy kisbusz valamint egy teherautó előzésébe kezd. Jól látható, hogy jön szembe a piros fülkéjű teherautó, de a sofőr semmit nem próbál tenni azért, hogy elkerülje az ütközést.

A román sajtóba a felvételnek egy olyan változata került, amelyen a minden bizonnyal sokadjára lejátszott közvetítést nézi és román nyelven kommentálja egy férfihang, miközben a háttérben zene hallatszik. Azt állapítja meg, hogy a sofőr bizonyára azért nem figyelt az útra, mert az előzés közben olvasta az élő közvetítéséhez fűzött kommentárt.

A Krónika.ro más sajtóhírekre hivatkozva azt közli, hogy az áldozatok a Maros megyei Mikefalvához tartozó Désfalváról (Deaj) származnak, és Szlovéniából igyekeztek haza.

A videót ide kattintva tekintheti meg. (csak erős idegzetűeknek ajánlott megtekinteni!)

A felvétel időközben felkerült egy videó megosztó portálra is, ahol az eredeti hangokkal lehet hallani.

A román külügyminisztérium kedden késő este azt közölte, hogy az áldozatok nagy számára való tekintettel a holttestek hazaszállításának a költségeit a minisztérium sürgősségi alapjából fedezik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei