Bulizni ment, majd nyoma veszett Pamelának

Megvárta, amíg szülei elalszanak, majd iratai nélkül távozott otthonról kilenc napja a 16 éves, zsámbéki lány. Both Pamela valamiért volt barátjánál hagyta a telefonját.
Megvárta, amíg szülei elalszanak, majd iratai nélkül távozott otthonról kilenc napja a 16 éves, zsámbéki lány. Both Pamela valamiért volt barátjánál hagyta a telefonját.

Több mint egy hete nem adott életjelet magáról a zsámbéki kamaszlány. A jelek szerint eltűnését előre eltervezte, családja mégis nagyon aggódik érte.

– Este fél tízkor már lefeküdt aludni, el is köszönt. Azt mondta, reggel korán szeretne kelni, hogy együtt tudjunk menni újságot hordani. Vasárnaponként általában velem szokott jönni. Mi is lefeküdtünk – avat be az eltűnés körülményeibe Bábi Istvánné, Both Pamela édesanyja. Reggel a lány nem jött ki a szobájából, az öccse ment be hozzá, és észrevette, hogy Pamela nem aludt otthon.

A lány minden iratát otthon hagyta, telefonját sem vitte magával. Édesanyja szerint Pamela nem először tűnik el a család szeme elől, de egy-két nap után mindig visszatért. Ez az első eset, hogy iratai és a mobilja nélkül megy el. A rendőrség megtalálta a telefont, ami meglepő módon a lány egy volt barátjánál, egy pátyi fiúnál volt. Az édesanya szerint viszont lá­nyának már új kapcsolata van, egy 37 éves budapesti férfival.

– Közeli viszonyban vagyunk egymással, mindig megosztja velem a magánéleti dolgait, erről a férfiról is tudtam. De nagyon tartok attól, hogy behálózták, nagyon csinos és féltem – mondja reszkető hangon.
A rendőrség is keresi lányt, akit környezetében rendezett életű tinédzserként ismernek, pincérnek tanul. Sokak szerint azonban túl jó szándékú, befolyásolható természetű. A rendőröket is meglepte azonban, hogy kortársaival ellentétben egyáltalán nem facebookozik, így azon keresztül nehéz felderíteni a nyomát. Gyakran jár el barátnőivel főleg budapesti he­lyekre bulizni a hétvégén, ám most ők sem hallottak róla semmit. Édesanyja szerint a budapesti Calypso klubban látták a hétvégén, oda mehetett otthonról március 12-én.

– Nagyon reménykedünk, hogy nem történt vele semmi komoly. Próbálunk nem a rosszra gondolni ebben a mai világban.