Aktuális

Buherált petárda nyomorította meg egy életre a tinit

Bors

Létrehozva: 2016.07.05.

<p>A szombati baleset kis híján az életébe került a 15 éves fiúnak. Jelenleg még azt sem tudni, milyen súlyosak a sérülései. Annyi bizonyos: egy életre megnyomorította az a vicc, amit a családjának szánt...</p>

Brutális sérüléseket szenvedett egy 15 éves texasi fiú a hétvégén: családja elmondása szerint Rowdy Radford mindig is szeretett apró bombákat gyártani petárdákból. Élvezte a robbanásokat, illetve azt, hogy mindezzel a frászt hozhatja a családjára. Szombaton azonban sokkal nagyobb volt az ijedtség, mint arra bárki is számított: a buherált petárda ugyanis a vártnál korábban robbant fel, megsebesítve a tinit és egyik barátját is. 

Míg a másik srác csak kisebb sérüléseket szenvedett, Rowdy kis híján az életével fizetett a mókáért. A fiú bal lábát térd alatt amputálni kellett. Orvosai azóta több operációt is végrehajtottak mindkét lábán, ugyanis könnyen lehet, hogy a jobb lábát is elveszíti. A robbanás következtében több ujja leszakadt, amiket ugyan visszavarrtak, ám kérdéses, hogy valaha is képes lesz-e használni őket. Testét és arcát sebek borítják, a szakemberek pedig 50 százalék esélyét látják annak, hogy a tini örökre megvakul - írja a New York Daily News.

Rowdy még nem is tudja, milyen jövő vár rá: a baleset óta ugyanis nem tért magához.

„Nagyon nehéz látni, hogy a gyermeked mindezen keresztülmegy. Azt akarom, hogy a gyermekem beszéljem hozzám - de nem tud” - nyilatkozta könnyeivel küszködve a fiú édesanyja, Wendy Smith.

A bomba állítólag egy 1,2 méteres krátert hagyott maga után a földben, a szomszédok pedig több mint 6 kilométerre is hallották a robbanást.

Kilencéves kislány veszítette el a kezét egy kis durrogtatás miatt

Sajnos a függetlenség napjához kapcsolódó ünnepségek miatt Rowdy esete nem egyedi az Egyesült Államokban: egy 31 éves nebraskai férfi kézfejét 27 méterre repítette egy robbanás, egy kilencéves kislány pedig a bal kezét veszítette el egy illegális tüzijátéknak köszönhetően Los Angelesben a hétvégén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség