Aktuális

Budapest Európa új Hollywoodja - Tavaly 300 filmet forgattak nálunk

Bors

Létrehozva: 2018.04.20.

Forrás: Facebook

Az elmúlt tíz évben Budapest lett a „filmesek Mekkája”, nevezhetnénk akár „Budawood”-nak is – a legnézettebb francia tévé, a TF1 stábja 12 perces riportban kereste a választ arra, hogy minek köszönhető a magyar főváros vonzereje.

A stáb meglátogatta a Korda Stúdiót, ahol éppen a Ransom című sorozatot forgatták. Sturla Gunnersson kanadai filmrendező dicsérte a magyar filmes szakemberek munkáját, a stúdióban felépített Boeing 747 repülő díszlet pedig, amiben forgattak, teljesen lenyűgözte. A külföldi stábtagok elismerően nyilatkoznak a magyar filmesek szakmai tapasztalatáról és a szolgáltatások magas minőségéről.

A tudósítás beszámol arról is, hogy 2017-ben mintegy 300 filmet forgattak Budapesten, köztük a közelmúltban készült legnagyobb költségvetésű filmeket: a Szárnyas fejvadász 2049-et és az Inferno-t.

London után Budapest lett a filmesek legkedveltebb forgatási helyszíne Európában. A francia stáb, otthonában látogatta meg Andy Vajnát, azaz „Mr. Cinemát”, ahol a kormánybiztos sosem látott közös fotókat mutatott meg Stallonéval és Schwarzeneggerrel. A producer szerint a kiváló szakembereken és infrastruktúrán kívül a magyarországi adókedvezmény is rendkívül vonzó a külföldi filmes produkcióknak.

A Korda Stúdióban meglátogatták azt a kültéri reneszánsz díszletet, amit a Borgiák sorozathoz építettek fel. A stúdiókon belül valójában bármit meg lehet oldani, ahogy például 2014-ben 200 tonna földet és homokot hozattak a Marson játszódó Mentőexpedíció című hollywoodi szuperprodukcióhoz, melynek Matt Damon volt a főszereplője.

A filmstúdiók mellett Budapestnek egyedülálló természeti és építészeti értékei is vannak, köztük a Lánchídra néző Gresham Palota, mely már-már szereplői rangban jelent meg A kém című Melissa McCarthy főszereplésével készült amerikai akció-vígjátékban. 

Az idén százéves Gellért Fürdőt Budapest kihagyhatatlan nevezetességei között mutatja be a riport valamint feleleveníti a GQ magazinban megjelent Ryan Gosling-gal készült fotósorozatot, mely bejárta a világot. 

Manapság Budapesten bármikor összefuthatunk a leghíresebb filmsztárokkal, Tom Hanks a legnagyobb kedvenceiről, régi autókról posztolt fotókat, Harrison Ford pedig a bicikliboltok visszatérő látogatója volt budapesti tartózkodása alatt.

Ma már mindenki tudja: „Los Angeles-i szél fúj a Duna felett”, amiből leginkább a turizmus profitál, a világhírű filmek és filmsztárok nagyszerű nagykövetei Budapestnek. A magyar fővárost jelenleg évente 4 millió turista választja úti célnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715013614
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715013614
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715013614
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715013614
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715013614
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről