Aktuális

Brutális adósságot halmozott fel, miután befogadott 300 kutyát

Bors

Létrehozva: 2019.06.16.

Igencsak masszív adósságot sikerült felhalmoznia az elmúlt két évben egy férfinak a jó szíve miatt. A kínai Zhang Kai ugyanis 300 kutyát fogadott be, ennek azonban meg lett az eredménye: jelenleg jó 600 ezer jüanos (24,5 millió forintos) tartozása van ugyanis.

A 41 éves, Csengtu városában élő férfi két évvel ezelőttig teljesen átlagos életet élt. Ekkor hunyt el szeretett kutyája - a háziállat távozása pedig hatalmas űrt hagyott az életében, amit kóbor ebek befogadásával igyekezett kitölteni. Először csak kettő kutyát fogadott be, ám alig telt el egy kis idő, és a kettőből nyolc lett, majd a befogadottak száma egyre csak nőtt és nőtt. Jelenleg 260 kis állatot gondoz Kai, akit ez a teljes anyagi csőd szélére sodort - írja az Oddity Central.

Kai - akinél eddig 300 eb volt a legtöbb, ami egyszerre megfordult, ám ebből jó párat befogadtak azóta - jelenleg havi 20 ezer jüant költ kutyakajára. Ez napi 80 kilogramm tápot jelent. Emellett két alkalmazottja is van, akik gondozzák az állatokat, ami természetesen újabb költségeket jelent. És akkor még az esetenként felmerülő kifizetésekről nem is ejtettünk szót.

A férfi jelenleg ott tart, hogy hiába vett fel a bankjától egy nagyobb kölcsönt, képtelen azt visszafizetni - ennek ellenére nem hajlandó lemondani a szárnyai alá vett kutyákról.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711690217
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711690217
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten