Aktuális

Bréking: Felgyújtotta magát egy férfi Prága központjában

Bors

Létrehozva: 2019.01.18.

Forrás: AFP

Felgyújtotta magát péntek délután egy férfi a prágai Vencel téren - közölte a cseh rendőrség. Tettének indítékai ismeretlenek. Andrea Zoulová, a prágai rendőrség szóvivője szerint az önégetési kísérletnek a rendelkezésre álló értesülések szerint nem voltak politikai indítékai és társadalmi tiltakozásról sincs szó.

Az önégetési kísérlet a Nemzeti Múzeum épülete előtt álló Szent Vencel-szobor mellett történt. A lángokat néhány járókelő a saját kabátjával próbálta elfojtani, amíg valaki a közeli kávéházból kihozott tűzoltó készülékkel eloltotta a tüzet.

A kiérkező mentősök azonnal altatót adtak be férfinak, aki közlésük szerint testének mintegy 30 százalékán szenvedett égési sérüléseket. A férfit a Vinohrady kórházba szállították.

Szemtanúk szerint a férfi először leöntötte a ruháját valamilyen folyadékkal, majd felgyújtotta magát és a földre esett. Egy a helyszínen lévő asszony azt mondta, hogy a férfinál két kisebb transzparens is volt, de hogy mi volt rájuk írva, azt nem tudta megmondani.

Fél évszázada, 1969 január 16-án, közel ehhez a helyhez gyújtotta fel magát Jan Palach cseh egyetemista, hogy Csehszlovákia szovjet megszállása elleni tiltakozásra ösztönözze az ország lakosságát. A húszéves egyetemista három nap múlva belehalt sérüléseibe.

MTI

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583211
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól