Aktuális

Botrányba fulladt Márki-Zay díjátadó ünnepsége

Bors

Létrehozva: 2020.01.20.

Vasárnap este tartották meg immár hagyományosan a Bessenyei Ferenc Művészeti Díj átadóját Vásárhelyen, ami botrányba fulladt. Bessenyei özvegye visszavonta a Bessenyei név használatát a vásárhelyi önkormányzattól.

Forrás: Promenad.hu

A Promenad.hu beszámolója szerint Márki-Zay Péter polgármester beszéde után Élthes Eszter, Bessenyei Ferenc özvegye bejelentette: a díj alapításakor a tőle kért engedélyt a név használatára visszavonja a várostól.

„Az idei díjak odaítélését és azok körülményeit nem fogadom el. Bessenyei Ferenc özvegyeként, szellemi hagyatékának őrzőjeként soha nem engedhetem meg, hogy a 20. század második felének legnagyobb színészének nevét bármilyen politikai csoportosulás a saját céljaira, reklámozására használja, nevével visszaéljen. Sajnos az elmúlt hónapokban Vásárhely polgárai és önkormányzata úgy döntött, hogy a városban jó ideje dúló ádáz politikai csatározásokat tovább folytatja, és ebből a Bessenyei-díjat sem hagyják ki. Ez nem méltó Bessenyei Ferenc szellemiségéhez, aki soha nem politikai célokért, hanem az egyetemes örök érvényű igazságokért és a magyar nép kulturális felemelkedéséért harcolt” – indokolta döntését B. Élthes Eszter.

Az özvegy azzal indokolta, hogy most tette a bejelentést, mert ez az est tulajdonképpen a város képviselő-testülete díszközgyűlésének minősült.

Az özvegy ezt követően levonult a színpadról, és nem is vett részt az ünnepségen. Márki-Zay Péter utánament, majd jó néhány perccel később ért vissza, így az elismerések átadása is csúszott.

A díjat az önkormányzat egyéni kategóriában megosztva Dratsay Ákos fuvolaművész-zenetanárnak és Berei Erzsébet zongora-művésztanárnak adományozta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713542711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot