Botrány: mackósajtot kellett tuszkolni a gólyák ánuszába Szarvason

Botrány: mackósajtot kellett tuszkolni a gólyák ánuszába Szarvason

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 21. 17:30
<p>Meghökkentő szexuális megaláztatásokra derült fény a Budapesti Corvinus Egyetem szarvasi gólyatáborában. A fiúknak macisajtot kellett kinyalni gólyatársaik ánuszából. Senkit nem vontak felelősségre. </p>
Bors

Az eset még a 2014 augusztusában, a szarvasi gólyatáborban történt, ahol két turnusban rendezték meg a jövendőbeli környezetgazdálkodási agrármérnök, kertészmérnök és biomérnök csapatépítő táborát az egyetemet kezdő gólyáknak - derítette ki a Vs. A karok akkoriban még a Corvinushoz tartoztak, mára azonban már a gödöllői Szent István Egyetemhez csatolták őket. A lap forrásai szerint a mókás feladatok helyett borzalmas szexuális megaláztatások vártak a gólyákatra.

A fiúknak ugyanis az alsónadrágjukat lehúzva kellett letérdelniük, majd arccal - orral és nyelvvel - kellett feltolniuk egy mackósajtot egy gólya ánuszába, majd kiharapni vagy kinyalogatni onnan, míg a lányoknak a fiúk lába elé kellett térdelni, és az oda szorított pálinkásüveget a bejelölt részig bekapni. Az egyetemen ezután vizsgálat indult az ügyben, a Vs.-nek csak többszöri kérés után adott választ a Corvinus vezetése:

– Az illetékesek, értesülve az ügyről, kivizsgálták azt és megtették a szükséges intézkedéseket. A dokumentumok tanúsága szerint megállapítható, hogy a dékánok kivizsgálták 2014 őszén az ügyet, fegyelmi eljárás megindítását nem tartották indokoltnak, tekintettel arra, hogy a gólyatábori vetélkedőn való részvétel önkéntes volt, nem történt kényszerítés - indokolta az egyetem. Hozzátették: az ügy kapcsán az egyik hallgatói képviselő mégis lemondott tisztségéről, illetve mindkét érintett eltiltásra került a gólyatáborok szervezésétől, bár a Vs. úgy tudja: a lemondott szervező egy másik pozícióját megtarthatta.

A lap a dolgozók és a hallgatók elmondásai alapján kiderítette, hogy a teljesítendő próbák előre nem ismert feladatok voltak, teljesítésük pedig kötelező és elvárt volt. A szervező EHÖK korábbi elnöke, az eset idején alelnöke, is értesült a botrányról: 

– A munkám megkezdésekor hozzám beérkezett beszámolók szerint olyan események történtek a gólyatáborban, amelyek megalázóak lehettek az érintettek számára - mondta a Vs.-nek Kaizinger Tamás. 

Abban az évben több borzalmas eset is napvilágot látott: az ELTE fonyódligeti táborában a tábor fotósa megerőszakolt, megzsarolt és bántalmazott egy gólyát, az esetre pár hónappal pedig az Index számolt be arról, hogy 2013-ban egy joghallgató lányt bántalmaztak szexuálisan az iskola gólyatáborában, majd eltussolták az ügyet. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.