Aktuális

Botrány a rákoskeresztúri uszodában: kislányokat fotózott az úszómester

M. N.

Létrehozva: 2017.10.02.

Kilencéves kislányokat fotózgatott a telefonjával a fővárosban egy XVII. kerületi úszómester. A Rákoskeresztúron dolgozó férfi ölelkező képeket kért a lányoktól.

A Bors úgy tudja, hogy a két érintett kislány úszásóra után még az uszoda szaunájában el szokott tölteni egy kis időt, ahol átbeszélik az aznap történteket, de az utóbbi alkalommal nem csak ketten voltak.

– A két kislány boldogan me­sélte, hogy egy kedves bácsi beült hozzájuk, akivel korábban nem volt órájuk. Olyanokat mondott nekik, hogy legközelebb befizeti őket az infraszaunába, azután megdicsérte őket, hogy milyen szépek, és kérte, hogy pózoljanak neki – mesélte a Borsnak az érintett két kislány szüleit jól ismerő informátorunk. 

A két kilencéves kislány fürdőruhában a nyakukra tett törülközőben, egymást átkarolva pózolt a férfinak. Az eset után az érintett szülők felkeresték az úszómestert, és követelték a képek kitörlését. Amikor felkí­sérték az irodába, akkor idegesen babrált a telefonjával, majd közölte, hogy az összes képet megsemmisítette. Azonban amikor a szülők kérték, hogy mutassa meg, hogy ez valóban megtörtént, akkor a férfi egy embert ellökve futásnak eredt.

– Elképzelhető, hogy azért fogta menekülőre, mert több gyermek fotóját is tárolta a telefonján, és nem akarta, hogy kiderüljön. Amikor rohantunk utána, beszaladt egy sötét raktárszerűségbe. Ezután hívtuk a rendőrséget, akik kiszedték onnét, de ekkor már nem volt nála a telefonja – folytatta informátorunk.

Az úszómester a rendőröknek azt mondta, hogy eltüntette a telefonját, az pedig még önmagában nem bűncselekmény.

– Belső vizsgálatot indítottunk az érintett úszómesterrel szemben – mondta a Borsnak az intézmény vezetője. Az érintett szülők pedofília gyanúja és személyiségi jogok megsértése miatt feljelentést tettek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Borsnak megerősítette: a  XVII. Kerületi Rendőrkapitányságra október 1-jén a gyerekek szüleitől feljelentés érkezett. Ez alapján megkezdték a vizsgálatot az ügyben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713491411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713491411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713491411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713491411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze