Széttett lábakkal, nadrág nélkül feküdt hanyatt egy nő az V. kerületben parkoló kocsi motorháztetején, miközben kezével az előtte álló partnere haját tépte. Az úton autók, a járdán gyalogosok közlekedtek mellettük, ezzel ők mit sem törődve szexeltek a pesti éjszakában.
– Egy kellemes kávézgatás, borozgatás után indultunk haza szombat éjszaka 2-3 körül. A kocsit a Molnár és a Havas utca kereszteződésében hagytam. Mivel én vezettem, temérdek kávét megittam, hogy életben maradjak, magamra erőltettem a jókedvet, és vártam a pillanatot, hogy vége legyen az estének. Felvettem a kis zakómat, összeszedtem a telefonom, tárcám, cigarettám és az utastársamat, illetve elindultam fizetni. Egy vagyont hagytam ott, pedig alig fogyasztottunk valamit. De nem számított, csak menjünk már. Nagy nehezen kiestünk az ajtón, elindultunk a kocsi felé, ezek meg ott… – mesélte a Borsnak a neve elhallgatását kérő férfi, aki a képet készítette. A kocsijuk a szexelő pár mögött parkolt, így muszáj volt elsétálniuk mellettük.
– Nem hiszem, hogy a sajátjuk volt az autó, amin foglalatoskodtak, mert egy szatyorban voltak a holmijaik. Tettünk pár megjegyzést, de ránk sem hederítettek – tette hozzá a szemtanú.
A BRFK a Borsot arról tájékoztatta: feljelentést az esettel kapcsolatban ugyan nem kaptak, ám a rendőrség a felvételt elküldte tájékoztatásul az V. kerületi kormányhivatalnak.
Mindeközben az egyik győri szökőkútban is egymásnak esett egy pár, erről a Kisalföld közölt egy olvasói videót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.