Aktuális

Botanikai szenzáció Miskolcon: 40 év után kivirágzik, majd elpusztul

V. Zs. 

Létrehozva: 2017.07.11.

Bizonyára sokan emlékeznek még a Dennis, a ko­misz című film azon jelenetére, amelyben a címszereplő szomszédja, Wilson bácsi kert­jében épp virágozni készül egy olyan ritka orchidea, amely a burjánzás után gyakorlatilag azonnal elhal. És amelyről a Walter Matthau által alakí­tott, gondos nyugdíjas kertész le is marad, miután a virágzás má­sodperceiben Dennis kirohant az egybegyűltekhez, és bejelenti: Wilson bácsi, kirabolták a házat. És míg mindenki a kisfiút figyelte, az orchidea már el is virágzott. 

Most hasonló szenzáció van kibontakozóban Miskolcon is, ahol egy, szintén a virágzásra kon­centráló, majd ezt követően szinte azonnal elhaló növény bimbói várnak arra, hogy kinyíljanak.

Az Észak-Kelet Flóra nevű cég udvarán áll ugyanis egy tekintélyt parancsoló Agave Americana, amelyet immáron negyven éve gondoznak. Az agávé közel fél évszázadon át képes élni, mindössze azért, hogy virágozzon, majd utána elpusztuljon. Itt annyiban jobb a helyzet, hogy nem csupán pár másodpercről van szó, hanem néhány hétről.

Az előkelő növény

Az agávé a spárgafélék családjába tartozik. A latinosított ógörög agavusz szó jelentése jeles, előkelő, illusztris. Amerikában honos Dél-Amerikától Észak-Amerika déli részéig, a legtöbb faj Mexikóban, illetve az USA-ban él. Mexikó őslakói egyes források szerint már kilencezer éve termesztették. Az iparban fogamzásgátló tabletták, illetve italok, például a meszkál és a tequila gyártására is használják.

– Már csak nagyjából másfél hét lehet hátra a nagy eseményig. Az agávénk sok virágot hozhat, amelyek néhány héten át ékesítik majd az udvart. Ezen idő alatt bárki megcsodálhatja majd ezt a ritka botanikai csodát – mondta el a Borsnak a kertészet egyik munkatársa.

A növény egyébként május elején kezdte növeszteni az azóta már többméteres szárát. A szőr növekedése is látványos volt, naponta akár 10-15 centiméterrel is gyarapodott. Mára már a felső ágak is kifejlődtek, sőt a bimbók is növekednek az ágakon. Ezeken fogja nemsokára kibontani a káprázatos bugavirágzatot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710917
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek