Aktuális

Bosszú áldozata lett a diákjával szexelő kadarkúti tanárnő

G. J.

Létrehozva: 2017.12.12.

<p>Beteg férje még élt, mikor elkezdődött a kapcsolata a 15 éves diákjával.</p>

Forrás: Muzslay Péter/sonline.hu

Korábbi sajtóhírekkel ellentétben nem az érintett szülők robbantották ki a botrányt amiatt, hogy a helyi tanárnőnek viszonya volt a tanítványával. Lapunknak a nő egy korábbi, neve elhallgatását kérő tanítványa elmondta, hogyan szivárgott ki szép lassan a pikáns ügy, és lett belőle országos méretű botrány. 

– A srác eldicsekedett a ba­rátainak, hogy összejött a tanárnővel, így egyre több ember szerzett tudomást a dologról. De itt nem állt meg a dolog. Egy helybé­li nő posztolta az ügyet az in­ternetre, így állt bosszút, mert problémája volt a tanárnővel. Ez­után már nem volt többé titok – mondta.

Az érintett tanárnőt sokan megbélyegzik a településen, főként azért, mert a kadarkútiak elmondása szerint a nemrég megözvegyült, 45 éves asszony amellett folytatta a viszonyt a fiúval, hogy a férje már súlyos beteg volt.

– Egy hónapja halt meg a férje, de már márciustól tartott a diákkal a kapcsolata. Fiatal nő, vannak szükségletei, de akkor ne gyerekekkel kezdett volna ki. Ha már ennyire sem tisztelte a beteg férjét – osztotta meg az egyik asszony.

Volt tanítványai és akik közelebbről ismerik, azok viszont a védelmükbe veszik. Lapunknak azt mondták: közös beleegyezéssel történt a románc, a srác ugyanúgy benne volt, és azóta sem látszik rajta, hogy megviselték volna a történtek. A tanárnőt viszont megbélyegzik a tele­pülésen.

– Nem olyan rossz ember, mint amilyennek most beállítják. Na­gyon jó tanár volt, szerettük. Gondolkodhatott volna, mielőtt bele megy egy ilyenbe, de már nem lehet visszacsinálni. Az biztos: a fiút nem kellett kényszeríteni semmire, nem is az első kapcsolata volt – tette hozzá az asszony ismerőse.

Sokan úgy vélekednek, jobb lenne a tanárnőnek, ha elköltözne a városból, máshol új életet kezdhetne. Kadarkút már nem fog neki megbocsátani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Teljesült Gulácsi kívánsága, a Bayern ezzel csúnyán hoppon maradt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713604811
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713604811
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713604811
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban