Aktuális

Börtöninterjút adott a gyerekét halálra éheztető anya

Bors

Létrehozva: 2017.10.17.

A két hete 18, illetve 15 év börtönre elítélt pár női tagja, a gyerekét halálra éheztető gyöngyösi anya a Hír Tv Riasztás című műsorában adott interjút.

A gyöngyösi nő az interjúban tagadta a vádakat, – a gyermeke 18 hónapos, és csak kicsit több, mint három kiló volt, amikor meghalt, de –állítja, nem szándékosan végeztek a kislánnyal; azt sem ismeri el, hogy a pszichiáterek által megállapított személyiségzavarban, a Münchausen-szindrómában szenvedne.

J. Médea az interjú során nem vállalta arcát, ahogy a teljes neve feltüntetését sem. Elmondta, hogy férjével nem gondolták volna, hogy a 2014-ben született életvidám kislányuk meghalhat, állítása szerint az sem tűnt fel neki, hogy a gyereke másfél év alatt mindössze 250 grammot hízott.

– Nem hagyta ő el így magát. Tehát soványnak meg mindig sovány volt. Nem volt annyira látványos. Tehát hiába, hogy kilóban soknak hangzik, de ez nem volt annyira látványos. Tehát mindig nagyon sovány volt. Kezdetektől fogva – mondta a nő.

– Hány kilóval született?

– 3250 grammal.

– 250 grammal volt több mikor meghalt.

– Igen, igen.

A nő továbbá azt mondja, amiért hibáztatja magát az az, hogy nem vitte orvoshoz beteg gyerekét, de a férje semmiért sem felelős.

A bíróságon az orvosszakértő kijelentette, hogy a gyerek szó szerint csont és bőr volt, nem volt rajta zsírszövet.

Az anya az interjúban továbbra is állítja, hogy genetikai betegsége és refluxa volt kislányának, ezért nem tudta a tápanyagokat hasznosítani szervezete. Ezzel szemben az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy a tejallergián kívül nem volt más betegsége.

RIASZTÁS AJÁNLÓ!

EXKLUZÍV: börtöninterjút adott a RIASZTÁSNAK a kislányát halálra éheztető gyöngyösi anya. A nő azt mondta: mindössze annyiban érzi magát hibásnak, hogy néhány hónapig nem vitte orvoshoz a gyereket. A kislány 18 hónapos és 3,5 kiló volt, amikor meghalt.

Közzétette: Riasztás – 2017. október 14.

„A lány gyermek újszülött kori anyagcsere vizsgálata 2014 december hazabocsátásakor megtörtént. A szűrővizsgálat negatív eredménnyel zárult” – mondta Schmidt Péter tanácselnök. Az igazságügyi orvosszakértő azt is elárulta, hogy szembetűnő volt a baba rossz állapota, hiszen:

„Gyakorlatilag nem voltak meg a mozgatáshoz szükséges izmai. Ennél fogva aztán cáfolható az is, hogy ők azért nem gondolták ezt. Mert nem gondolták azt, hogy ilyen rosszul néz ki, hiszen ő játszott, mozgott felült. A halála körüli időben, azon kívül, hogy ő feküdt. Mást nem tudott csinálni.”

A gondatlan emberölésért maximum öt évet kaphatnának, míg a szándékos brutális gyilkosságért, ami az első fokú ítéletben és a vádiratban is szerepel, akár életfogytiglant is. Az, hogy a nő az ítélet, mely részleteivel nem ért még egyet, és miért, kiderül a Riasztásból, kedden 21 órakor.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713537910
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713537910
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713537910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713537910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot