Aktuális

Borsodnádasdi tragédia: Az apa a tévéből tudta meg, hogy kiengedték Csenge gyilkosát – A tettes nem mer hazamenni

L. B.

Létrehozva: 2020.03.05.

Ez nem maradhat így – zokogja Csenge édesapja a sírkőre borulva. Roland, aki a lányt a vízgyűjtő aknába dobta, tudja, nem tanácsos hazatérnie a faluba. Budapesten húzhatta meg magát.

Az egész országban forranak az indulatok, miután a Miskolci Törvényszék első fokon szerdán gondatlan ember­ölésben találta bűnösnek és csupán négy évre ítélte B. Rolandot, akit az előzetesben töltött időt beszámítva már ki is engedtek a börtönből. Ismert: a fiatalember egy vízgyűjtő aknába dobta az eszméletlen állapotban lévő K. Csengét, akinek a halálát fulladás okozta.

„Félek, hogy Róza belehal a fájdalomba”

Az áldozat édesanyja a felháborító döntés hallatán elájult, a bíróságról mentő vitte kórházba. Csenge édesapja a tragédia óta az idegességtől szinte teljesen elveszítette a hallását, a tárgyaláson emiatt nem tudott megjelenni.

– Róza még a pszichiátrián van, nem kaptam tájékoztatást az állapotáról. Attól félek, bele fog halni a fájdalomba – mondta a Borsnak szerda délelőtt borsodnádasdi otthonában Kahán László.

– Zokogásban törtem ki, amikor a tévéből megtudtam, hogy kiengedik a lányom gyilkosát. Ez nem maradhat így! Remélem, a Debreceni Ítélőtáblán tisztességes ítélet születik majd másodfokon. Az emberi méltóságában megalázta a kislányomat. Hogy úszhatta meg ennyivel?! – fakadt ki remegő hangon az apa. Az otthona minden pontján egy fénykép emlékezteti Lászlót gyönyörű lányára.

Már nem is vár bocsánatkérést

Mint mondja, a gyilkosság óta nem találkozott B. Roland szüleivel, pedig korábban jóban volt a két család. A tizenhét éves lány ballagóruháját még a gyilkosa anyja varrta.

– A szülei itt dolgoznak a közelben, de arra sem voltak képesek, hogy kifejezzék a részvétüket, és a fiuk nevében esetleg bocsánatot kérjenek. Hát most már ne is tegyék! Amikor a boltba menet meglátnak, elfordítják a fejüket és inkább továbbállnak – kesergett László.

A 73 esztendős férfi és Csenge tíz évvel fiatalabb édesanyja már nem alkotnak egy párt, de a házuk közvetlenül egymás mellett áll. A megölt lányt Isten ajándékának tartották, hiszen azt hitték, nem lehet már gyermekük.

– Minden hónap elején gyertyát gyújtok érte az ablakban készített kis emlékhelyen. Ha tehetem, a temetőbe mindennap kilátogatok. A halála óta nem telt el úgy éjszaka, hogy ne álmodtam volna vele. Többször kérdezték, hogy viselem ilyen „jól” az elvesztését. Az lehet, hogy kívülről így tűnik, de azt senki nem tudja, belül mi játszódik le bennem. Egy férfi nem úgy tudja kimutatni az érzéseit, mint egy nő – suttogta a gyászoló férfi.

Felháborodás kíséri a bírónő döntését

Még az egész élet Csenge előtt állt, rengeteg terve volt. Vonzotta a színészet és az éneklés, de az apjának azt ígérte, amíg csak lehet, tanulni fog. B. Roland családjának házához is ellátogattunk. Az anyja nem akart nyilatkozni, de annyit elmondott, hogy a fia Borsodnádasd közelébe sem fog jönni többet.

Kahán László hozzáfűzte, ezt jobban is teszi, a lakosság részéről biztosan nem várna rá szíves fogadtatás. És, ha csak a B. Roland elengedéséről szóló internetes hozzászólásokat nézzük, rögtön igazolva érezhetjük az apa szavait. Az általános vélekedés szerint a gyilkosnak jóval szigorúbb büntetés járna, rengetegen kritizálják a bírót, és a kommentek jelentős részét nem is közölhetnénk, nem tűrné a nyomdafesték.

Úgy tudjuk, a gyilkos a testvéreinél húzhatja meg magát Budapesten. 

Kocsis Máté: Vérlázító ítélet

„Megöltek egy 17 éves lányt. A bíróság négy évet elegendőnek tartott büntetésként. Az elkövető az előzetesben töltött idő miatt az ítélet után hazasétált. Vérlázító” – írta Facebook-posztjában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612012
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612012
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612012
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban